Ilyen még nem volt Szarvason: Bárki felbecsültethette festményeit a múzeumban

2025. október 21. 17:03 | behir.hu

Rendhagyó kezdeményezéssel rukkolt elő a Tessedik Sámuel Múzeum a magyar festészet napja alkalmából.

Hagyományteremtő céllal újszerű esemény zajlott október 17-én, pénteken a Tessedik Sámuel Múzeum Ruzicskay Alkotóházában Szignó sztorik címmel. Ván Hajnalka, a múzeum művészettörténésze, aki egyben festménybecsüs is, szóbeli értékmeghatározást adott a képeikről azoknak, akik elhoztak egy-egy, a tulajdonukban lévő vagy otthonukban őrzött műkincset.

Mivel alapvetően bizalmi alapú ez a műfaj, erre az első alkalomra még csak néhányan látogattak el, ám ez nem csorbította kedvüket sem a résztvevőknek, sem a program rendezőinek, hiszen mindegyik történet sok-sok érdekességgel szolgált mindkét fél számára.

A rendezvény apropóját a magyar festészet napja adta, amely október 18-án volt. A későbbiekben, egy-egy ünnephez kapcsolódóan ugyancsak lehetősége lesz beszállni ebbe a kulturális nyomozásba azoknak, akik most még nem mertek, vagy nem tudtak eljönni.

További programok »

FEL