Így zárkóznak fel korunk információs társadalmának perifériáján élői

2025. július 9. 16:14 | Fajó Attila

Az iskolai közösségi szolgálat részeként a diákok szerdán is a Békés Megyei Könyvtár foglalkozásán találkoztak az idősebb generáció tagjaival, hogy olyan digitális ismereteket adjanak át, amelyek hasznosak lehetnek a mindennapi életük során.

Az idősek digitális tudásának fejlesztését célozta meg 2023 novemberében, a Magyar Telekom és a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár közös kezdeményezésével elsőként Budapesten elindult Netravalók program, amelynek célja, hogy a digitális ismeretekkel kevésbé rendelkező társadalmi csoportok is megismerjék és használják a technológia nyújtotta lehetőségeket.  A fővárosi pozitív tapasztalatok alapján az Informatikai és Könyvtári Szövetség 2024 márciusban országos szintre terjesztette ki a Netrevalókat. 

Juhász Zoltán, könyvtárigazgató elmondta, hogy 2024 áprilisától érhetők el a Békés Megyei Könyvtárban azok az ingyenes foglalkozások, ahol a középiskolás diákok – az iskolai közösségi szolgálatot teljesítve – könyvtári foglalkozásokon oktatják az időseket.

– Nekem a mindenem az, hogy segítsek az embereken, és a könyvtár pedig második otthonomnak számít, így a kötelező előírásoknak is eleget téve adta magát az ötlet, hogy itt teljesítsem az iskolai közösségi szolgálatot – nyilatkozta hírportálunknak Juhász Nikolett, 15 éves csabai diáklány.

Az okoseszközök és az online világ az idősek számára sok nehézséget okozhat, míg a fiataloknak mindez természetes.

– Én már ezt a világot, vagyis ezt a részét már csak kívülről szemlélem, de amit tudok, meg akarom tanulni, meg akarom érteni. Ebben nagy segítségat nyújtanak az itt lévő fiatalok – mondta el az újszerű szolgáltatást igénybe vevő egyik hölgy, Fabulya Lászlóné

 

További programok »

Kultúra

FEL