Így védekezzünk az online világban!

2017. július 6. 09:11 | behir.hu

A világszerte terjedő zsarolóvírusok újabb és újabb generációi ismételten ráirányították a figyelmet az internetről érkező támadások elleni veszélyekre. Száz százalékos biztonság nincs, de egy kis odafigyeléssel jelentősen csökkenthetők a kockázatok.

Azt már minden felelős vállalatvezető tudja, hogy védekezni szükséges. Sokan viszont nem tudják, hogy hol és hogyan lenne érdemes elkezdeni a védekezést, vagy éppen azt hiszik, hogy a hatékony védelem nagyon sokba kerül. Számukra állított össze a Netlock egy 12 pontból álló javaslatcsomagot.

1. Rendszeres szoftverfrissítés 
Az elmúlt hónapok hírhedt kártevői, például a WannaCry egy több hónapja felfedezett – és kijavított! – sérülékenységet használtak ki. Ha a cég rendszeresen telepíti a legújabb biztonsági frissítéseket, sokkal kisebb eséllyel fertőződik meg.

2. Erős jelszavak 
Egy jó jelszó kis- és nagybetűket, számokat és különleges karaktereket is tartalmaz, és legalább háromhavonta cserélik. Sokat segíthetnek a jelszókezelős alkalmazások (például Lastpass) is.

3. Hazudjunk a biztonsági kérdésnél 
Az olyan emlékeztető kérdéseknél, mint hogy Melyik városban születtél?, lehetőleg ne az igazat válaszoljuk, így megnehezítjük a hackerek dolgát, akik a közösségi hálózatok révén esetleg már többet tudnak rólunk, mint szeretnénk.

4. Ne küldjünk jelszavakat e-mailen 
Ma mégis szükséges lenne, külön csatornán küldjük a bejelentkezési nevet és a jelszót (például sms és e-mail).

5. Kapcsoljuk ki a Bluetooth-t 
Csak akkor kapcsoljuk be, ha tényleg szükséges – így eggyel kevesebb kommunikációs csatorna áll a hackerek rendelkezésére.

6. Kapcsoljuk ki a gépet 
Mindig kapcsoljuk ki a számítógépünket és egyéb eszközeinket, ha nem használjuk őket.

7. Biztonságos böngészés 
Csak olyan oldalon adjunk meg érzékeny adatokat (jelszavak, bankkártya-információ), ahol a címsor előtt a https:// jelzés és a zárt lakat ikon van – ilyenkor titkosított az adatforgalom.

8. Vigyázzunk a nyílt wifivel 
Ha nyilvános wifit használunk, kapcsoljuk ki a fájlmegosztást, figyeljünk arra, hogy milyen információkat osztunk meg, és a böngészés befejezése után érdemes kikapcsolni a wifit a gépen. Hasznos lehet egy VPN-eszköz beszerzése is.

9. Vigyázzunk az árnyékhálózatokkal 
Kedvelt módszere a hackereknek olyan nyílt wifi-hálózatok üzemeltetése, amelynek neve nagyon hasonló a biztonságos hálózatéhoz. Figyeljünk oda, hogy például a holidayhotel_wifi helyett ne a holideyhotel_wifi hálózathoz csatlakozzunk.

10. Vigyázzunk a levelekkel 
Ismeretlen feladótól érkező levelet (és pláne annak csatolmányát) ne nyissuk meg. Még egy ismerős levele is gyanús lehet, ha abban valami szokatlan (fura szószerkezet, oda nem illő téma, rossz helyesírás) van.

11. Lehetőleg használjunk kétfaktoros azonosítást 
A netbankok többsége alkalmazza – a jelszó mellett egy további adat (például sms-ben kapott kód) megadására is szükség van. Ezt sok más oldalon, így a levelezésnél is be lehet kapcsolni.

12. Kerüljük az ismeretlen USB-eszközöket
Ilyeneket még töltés céljára se engedjünk csatlakozni a számítógépünkre, mert könnyen kártevőt juttathat a rendszerünkbe. Az USB-portok védelmére létezik olyan (USB Condom) eszköz, ami kizárólag a töltést teszi lehetővé, így a gépünk védve marad.

forrás: itbusiness.hu

További programok »

FEL