Így változhat idén a nyugdíjszámítás!

2024. március 21. 06:30 | behir.hu

Idén is várhatóan több tízezren vonulnak nyugállományba, számukra jó hír, hogy a nyugdíjuk kiszámításához használt úgynevezett valorizációs szorzószám – amit az országos nettó átlagkeresetek növekedése alapján számolnak ki – jól alakult.

2023-ban 14,2 százalékkal növekedtek a nettó átlagkeresetek, ezért a nyugdíj megállapításnál használt valorizációs szorzó is 14,2 százalék.

Ezeknek a mutatóknak a kiszámítása és évenkénti kihirdetése az elemző szerint kifejezetten fontos azoknak, akik az adott naptári évben, tehát például most 2024-ben mennek nyugdíjba. A valorizációs számok segítségével ugyanis a nyugdíjazás előtti év, jelen esetben 2023 nettó kereseti szintjéhez igazítják a megelőző évek nettó béreit. Méghozzá úgy, hogy maradva a példánknál, az idén nyugdíjba vonulók 2022-es bérét megszorozzák 14,2 százalékkal.

– A valorizációs szorzó azt teszi lehetővé, hogy a korábbi, akár évtizedekkel korábbi sokkal alacsonyabb bért azon az értéken számolják be, ami a nyugdíjba vonuláskor az átlagkereset. Hiszen, ha nem így tennének, akkor egy nagyon alacsony nyugdíjösszeg jönne ki. Ha belegondolunk, hogy 10, 20, 30 évvel ezelőtt mennyi volt a keresetünk, akkor ez nem felszorozva egy nagyon alacsony nyugdíjat eredményez – fogalmazott Tóth Levente, a Bank360-csoport elemzője.

Az új valorizációs szám kiszámításáról és annak alkalmazásáról szóló rendelet már elkészült, és most éppen társadalmi egyeztetésen van. Vagyis, mindenki megtekintheti és véleményezheti a Kormány.hu oldalon.

Fontos, hogy a valorizációs szorzószám, illetve számok azokra, akik már korábban nyugdíjba mentek, nem vonatkoznak. Nekik ugyanis a kormány határozza meg az évenkénti nyugdíjemelés mértékét, méghozzá az infláció függvényében.

Tavaly például a novemberi nyugdíj-kiegészítéssel együtt 18,5 százalékkal emelkedtek a nyugdíjak, így azok megőrizték reálértéküket. Idén januárban 6 százalékkal emelte meg a kormány a kötelező járandóság mértékét, mert ilyen nagyságú inflációval számolnak 2024-ben. Természetesen ha ennél nagyobb lesz az árindex növekedése, akkor a tavalyihoz hasonlóan idén is lesz nyugdíj-kiegészítés.

Forrás: hirado.hu

További programok »

FEL