Így alakul az időjárás a hét elején

2023. április 9. 17:16 | behir.hu

Inkább borús, mint esős napok elé nézünk, és határozottan melegszik az idő.

Hétfőn a legtöbb helyen többórás napsütés várható gomolyfelhőkkel. Ezzel szemben a keleti, északkeleti megyék fölé vastagabb felhőzet érkezik, ezért ott kevés napsütés lehet csak, és eshet az eső, zápor, sőt néhol zivatar is kialakulhat. Az északi, északkeleti szél többfelé megélénkül. A csúcshőmérséklet 12 és 17 fok között alakul, északkeleten lesz a hűvösebb.

Kedden a gomoly- és fátyolfelhők mellett több-kevesebb napsütésre is számíthatunk, de délelőttől nyugat, északnyugat felől már vastagszik a felhőzet. Főleg a nap második felében valószínű elszórtan eső, zápor. Az északi, majd jellemzően a nyugati szél sokfelé megélénkül, néhol időnként megerősödhet. A minimum-hőmérséklet 0 és +5, a csúcsérték 14 és 19 fok között alakul

Szerdán fátyolfelhős, napos idő valószínű, de napközben főleg a Dunántúlon és északkeleten meg is vastagodhat a felhőzet. Elvétve előfordulhat gyenge eső. Az északnyugati, majd a délnyugati, déli szelet élénk, néhol erős lökések kísérhetik. Hajnalban 0 és +6, a délutáni órákban 14 és 19 fok között alakul a hőmérséklet.

Forrás: met.hu

További programok »

FEL