Így alakul az időjárás a hét elején

2022. április 10. 06:25 | behir.hu

Bőségesen el leszünk látva felhőkkel.

Ma nyugat, északnyugat felől tovább csökken a felhőzet. A felhőátvonulások mellett az ország nagy részén több órára kisüt a nap, de főleg az Északi-középhegységben, illetve a Tiszántúlon estig még lehetnek erősen felhős körzetek. Ott elszórtan kialakulnak záporok, néhol esetleg jégdarával, hódarával, másutt általában száraz idő várható, legfeljebb egy-egy futó zápor fordulhat elő. Az északnyugati, északi szelet sokfelé erős, főként a dunántúli hegyekben néhol viharos lökések kísérhetik. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 11 és 15 fok között alakul.

Hétfőn gomolyfelhők zavarják a napsütést, amelyekből elsősorban a Dunától keletre alakulhat ki elszórtan zápor. Az északnyugati szél sokfelé megélénkül, Sopron és a Fertő körül meg is erősödik. A hőmérséklet hajnalban általában -2, +4 fok között alakul, de különösen a fagyzugos helyeken erősebb fagyok is lehetnek. A csúcshőmérséklet többnyire 10, 16 fok között valószínű.

Kedden túlnyomóan napos időre számíthatunk általában kevés fátyol- és főként északkeleten gomolyfelhővel. Csapadék nem várható. A légmozgás többnyire mérsékelt marad. A hőmérséklet hajnalban általában -3 és +3 fok között alakul, de a fagyzugos helyeken ennél hidegebb is lehet. A maximum-hőmérséklet többnyire 13 és 20 fok között valószínű, délnyugaton lesz a melegebb.

Forrás: met.hu

 

 

További programok »

FEL