Időseket érintő témákat feszegettek a Nyugdíjas Parlament legutóbbi rendezvényén

2019. november 25. 16:48 | behir.hu

Immár negyedik alkalommal szervezett Országos Nyugdíjas Parlamentet Békés megyében az MSZP.

Napirendre kerültek az időspolitika és az idősek problémái, átfogó változtatások körvonalazódtak – írja közleményében az MSZP békéscsabai szervezeze. A legutóbbi ülésen Dr. Köteles Lajos előadása alapján három olyan, egymással összefüggő témát vitattak meg, amelyek a Békés megyében élő idősek mindennapjait is meghatározzák: az elmagányosodást, az időskori betegségek elterjedését és a kiszolgáltatottságot. Ezekre vonatkoznak országos javaslataik is:

 

Több pénzt kellene fordítani az idősellátásra

Az Idősek Barátai Program vizsgálata szerint Magyarországon mintegy 1,3 millió idős él valamilyen korlátozottsággal, és csak 7%-uk részesül valamilyen segítségben. Szerintük gondozási krízis van. Kormányzati szinten ezt tagadják - a szocialisták szerint még a tényeket sem fogadják el. Azzal érvelnek, hogy Magyarországon a 65 év felettiek ellátására a GDP 0,4%-át fordítják – kevesebbet, mint a szegényebb Szerbiában. Ennek is a következménye, hogy évente mintegy 30 ezer idős ember hal meg, akik egy része még élhetne, ha a szükséges színvonalú gyógyításhoz jutnának, de 75 év felett „egészséggazdasági érdekből” már nem teszik. A helyzet tovább romlik.

 

Új, humanista szemléleten alapuló program kell

Az időskorúak számának további növekedése miatt az idős népesség egészségügyi és szociális ellátása az egyének szintjén már egyre megoldhatatlanabbá válik – írja a közlemény. A szocialisták szerint változtatni kell, de Magyarországon sem az egyének, sem a társadalom, sem a kormányzatok nem foglalkoznak a jövővel, nem rendelkezünk olyan információkkal, tudati, anyagi és gyógyítási erőforrásokkal, amelyekkel a siker reményében vehetnénk fel a harcot ezekkel a problémákkal. Európa-szerte alapigénnyé válik a társadalmi biztonság feltételeinek megteremtése, az öregség, betegség, rokkantság, eltartó halála, teljes jövedelem nélküliség kockázatainak enyhítése. Ennek megoldása már csak új, humanista szemléleten alapuló, rendszerszintű programmal képzelhető el.

 

Ezek alapján a párt azt követeli, hogy a kormányzat alakítson ki konkrét és komplex tervet az időskori testi-lelki betegségek kutatására, a betegségek megelőzésére, az intézmények  támogatási rendszereinek koordinációjára, az ellátási kapacitások bővítésére és az  érintett családok támogatására, szociális biztonságuk megteremtésére.

Azt is írják, hogy a nyugdíj, a szociális és az egészségügy rendszerekben az időseket hátrányosan érintő  elhibázott döntések visszavonásáért tovább kell harcolni, napirenden kell tartani azokat. Javasolják, hogy a nyugdíjasok egységesen lépjenek fel a kizárólag költségvetési szempontoktól vezérelt, szakmai és társadalmi egyeztetések nélkül tervezett nyugdíjrendszer változtatás ellen. 

További programok »

FEL