Idős nőt gázolt el a szabálytalanul kanyarodó mezőberényi sofőr

2024. szeptember 13. 13:48 | behir.hu

Közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt emelt vádat a Gyulai Járási Ügyészség és vádiratában próbára bocsátás intézkedés alkalmazására tett indítványt egy 29 éves büntetlen előéletű mezőberényi férfival szemben, aki a kanyarodás szabályainak megsértésével okozott súlyos sérüléssel járó közlekedési balesetet.

A férfi 2023. december 22-én, a késő délutáni órákban egy személygépkocsit vezetve közlekedett Mezőberény lakott területén, a Piac téren található dohánybolt felőli névtelen úton a Szent István utca irányába. A férfi a névtelen út és a Szent István út kereszteződésében balra kis ívben kanyarodott, ezért a bekanyarodást követően nem a Szent István utca menetirány szerinti jobb oldalára érkezett a gépkocsival, emiatt nekiütközött a Szent István utcán szabályosan közlekedő kerékpárosnak.

A baleset következtében a kerékpárt vezető, vétlen 68 éves idős nő 8 napon túl gyógyuló súlyos sérülést szenvedett. A terhelt a cselekményével megszegte a KRESZ 31.§ (3) bekezdésében foglaltakat, amely szerint a járművel másik útra – ha közúti jelzésből más nem következik – jobbra kis ívben, balra nagy ívben kell bekanyarodni, úgy, hogy a jármű a bekanyarodás után a menetirány szerinti jobb oldalon maradjon.

Forrás: Békés Vármegyei Főügyészség

 

További programok »

Itthon

Jellemzően napos idő várható az utolsó decemberi hétvégén

Jellemzően napos idő várható december utolsó hétvégéjén, de kisebb körzetekben tartósan megmaradhat az éjszaka képződő köd. A szél élénk, vasárnap egyes helyeken akár viharos is lehet. A hőmérséklet csúcsértéke 1 és 6 Celsius-fok között alakul és visszatérnek az éjszakai fagyok is - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből.
08:10
FEL