Idén már három pár pásztorgém költött a Kis-Sárréten

2022. augusztus 14. 13:46 | behir.hu

A tavalyi kettő után ebben az évben már három pár pásztorgém rakott fészket a Körös-Maros Nemzeti Park Kis-Sárrét részterületén.

A pásztorgém egy kisebb, zömök testű gémféle. Alapszíne fehér, de költési időben a fejtető, a mell és a hát egy része narancssárga színben pompázik. Terjeszkedő faj. Eredetileg Afrikában költött, de – részben emberi segítséggel -, ma már Dél- és Közép-Ázsiában, Észak- és Dél-Amerikában, Ausztráliában, valamint Dél-Európa jelentős részén is fészkel.

Terjeszkedése hazánkat is elérte. Eleinte csak egyre gyakrabban kerültek szem elé kóborló példányai, majd 2011 óta már költőpárok megjelenését is regisztrálták a szakemberek. Eredetileg az afrikai szavannán kísérgette a legelő, nagytestű növényevők csordáit. Tudományos nevében (Bubulcus ibis) a „bubulcus” szó is erre utal, jelentése pásztor. Tápláléka igen változatos: különböző vízi rovarok, kisebb puhatestűek, illetve a legelő állatok által felvert szárazföldi rovarok, sáskák.

Telepesen költ, legtöbbször más gémfélékhez csatlakozva. A fészekalja 4-6 tojásból áll, melyekből 22-25 nap után kelnek ki a fiókák, s egyhónapos korukban hagyják el a fészket.

A Kis-Sárréten az elmúlt tíz évben több alkalommal is megfigyeltek már pásztorgémeket. Tavaly költöttek ott először, akkor két pár rakott fészket. Idén viszont már három pár költését sikerült bizonyítani. Mindkét évben az Ugrai-rétben fészkeltek, vegyes gémtelepeken, bakcsók, kis kócsagok és üstökösgémek társaságában. Táplálkozni is gyakran együtt járnak. Meg-megjelennek a Bihari Madárvárta kis tavainak közelében, illetve a környékbeli kaszálókon, legelőkön, így a Madárvártára érkező vendégek is megtekinthetik őket.

Forrás: Körös-Maros Nemzeti Park

További programok »

Itthon

December végéig nyitva marad a békéscsabai strand

Felállítják a téli sátrat az 50 méteres medence fölé az Árpád fürdőben – erről döntött kedd reggeli ülésén a békéscsabai közgyűlés pénzügyi bizottsága. A strand év végéig biztosan nyitva tart, de hogy azt követően mi lesz, egyelőre nem lehet tudni – közölte Zsadon Endre, a fürdő igazgatója.
13:29
FEL