Idén is népszerű a Magyar Falu Program

2020. június 8. 09:15 | behir.hu

A helyi életminőség javítását célzó különböző pályázati kiírásokra idén eddig több mint 5000 kérelmet adtak be a kistelepülési önkormányzatok és a történelmi egyházak.

A program indulása óta ezidáig hat pályázati kiírás zárult le. Orvosi rendelők fejlesztésére és orvosi eszközök beszerzésére több mint 1000 kérelem érkezett, a felhasználható keretösszeg összesen 4 milliárd forint. A beérkezett pályázatok száma önkormányzati tulajdonú út-, híd- és járdaépítés, valamint felújítás esetében meghaladja a 2000-et, a kormány erre a célra 10 milliárd forintot biztosít. 

A Magyar Falu Programban a falvak önkormányzatai és a történelmi egyházak több mint 2000 esetben pályáztak közösségi terek fejlesztésére és közösségszervezők foglalkoztatásának támogatására 5-5 milliárd forintos keretből. Az óvodai játszóudvar és közterületi játszótér fejlesztésének támogatására, valamint közterület karbantartását célzó eszközbeszerzésre június 19-ig lehet a kérelmeket benyújtani. A két programra együttesen 5 milliárd forint áll rendelkezésre. A közeljövőben még további két pályázati kiírás várható.

2019-ben közel 150 milliárd forint értékű beruházás készült el a hazai kistelepüléseken, a kormány 2020-ban megközelítőleg 170 milliárd forint támogatást biztosít a falvakban élők életkörülményeinek javítására, olvasható a Miniszterelnökség szombati közleményében.

Forrás: MTI

További programok »

FEL