Idén is folytatódik a szociális tüzelőanyag-program

2024. szeptember 12. 18:40 | behir.hu

A program kapcsán valamennyi érintett önkormányzat megkapta a legrászorultabbaknak járó tüzelőanyag beszerzéséhez szükséges forrást – közölte a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium (KTM) szerdán.

– A szociális tüzelőanyag-program keretösszege az elmúlt 13 év alatt több mint hatszorosára emelkedett – írták a közleményben.

A rászorulók idén a program révén 5 milliárd forintnyi segítséget kaptak az önkormányzatokon keresztül. 

A szociális célú tűzifa vagy barnakőszén vásárláshoz ebben az évben is az 5000 lakos alatti helyhatóságok pályázhattak.

Navracsics Tibor közigazgatási és területfejlesztési miniszter döntése értelmében 2346 önkormányzat kapott költségvetési forrást.

Forrás: MTI

További programok »

Itthon

Helytállás a hidegben – teszik a dolgukat a védekezésben részt vevő szervezetek

Az összehangolt, terv- és szakszerű védekezésnek, a védekezésben résztvevő valamennyi hivatásos szerv és civil szervezet áldozatos munkájának, illetve a Békés vármegyei lakosság fegyelmezettségének, egymásra figyelésének köszönhetően eddig eredményesen vettük fel a küzdelmet a téli rendkívüli időjárás kihívásaival szemben – hangzott el a Békés Vármegyei Területi Védelmi Bizottság részleges koordinációs értekezletén, vasárnap.
2026. január 11. 15:17
FEL