A két hónapon át zajló kezdeményezés a teljes tanévet felölelő Felsőoktatási Véradóverseny egyik meghatározó állomása. A program elsődleges célja, hogy a hallgatók személyes élményen keresztül ismerkedhessenek meg a véradás jelentőségével, miközben erősödik bennük a társadalmi felelősségvállalás szemlélete.
Az idei kampány során számos, csak márciusban több mint tíz felsőoktatási intézményben nyílik lehetőség véradásra, ahol a hallgatók és az egyetemi dolgozók helyben csatlakozhatnak a kezdeményezéshez. A véradókat emellett a vérellátó intézetek és egyéb véradási helyszínek is fogadják. A Felsőoktatási Véradó Heteken való aktivitás jelentős szerepet játszik az éves verseny eredményében, és akár az is eldőlhet, mely intézmény részesül a Bátorság-díj Véradásért elismerésben.
A programsorozat idén is nyereménysorsolással zárul: a résztvevők fesztiválbelépőket nyerhetnek nyolc különböző rendezvényre, a szervezők kisorsolnak továbbá három nagyrutin laborvizsgálati szűrőcsomagot is, a főnyeremény pedig egy kerékpár. Az akcióban való részvételhez a véradás regisztrációjakor elegendő jelezni, hogy a felsőoktatási kampány keretében történik a jelentkezés, valamint megadni az érintett felsőoktatási intézmény nevét.
A véradáshoz személyi igazolvány, TAJ- és lakcímkártya szükséges. A kampányról, a felsőoktatási véradási helyszínekről, valamint a véradás menetéről bővebben a www.ovsz.hu/felsooktatas, valamint a veradas.hu/felsooktatasi-veradoverseny oldalakon tájékozódhatnak.
Forrás: Országos Vérellátó Szolgálat