Idén is adománykonvoj hívta fel a figyelmet az élelmezési világnapra

2022. október 15. 07:18 | behir.hu

Százmillió forint értékű élelmiszeradománnyal megrakodott kamionkonvoj hívta fel a figyelmet pénteken az élelmezési világnapra Budapesten, a világnapi akciót az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO), valamint a Magyar Élelmiszerbank Egyesület szervezte 17. alkalommal.

A 20 kamionból álló konvoj több mint 60 ezer kiló rakománnyal haladt át Budapest belvárosán. Az adományt élelmiszergyártók és forgalmazók ajánlották fel.

A kezdeményezés célja, hogy ráirányítsa a kormányzati, vállalati és civil szféra, valamint a lakosság figyelmét az emberiség nagy részét sújtó élelmezési gondokra. Egyúttal kézzelfogható segítséget is kínál a leginkább kiszolgáltatottaknak: az akció szervezői több tízezer rászoruló emberhez juttatnak el élelmiszeradományokat.

"A napjainkban zajló globális válságok, a szűnni nem akaró világjárvány, a konfliktusok, a klímaváltozás, az infláció és a nemzetközi feszültségek mind komoly hatással vannak az élelmiszerbiztonságra. Világszerte több mint 800 millió ember éhezik, számuk meredeken emelkedik, így minden eddiginél nagyobb szükség van a kormányok, cégek, civil szervezetek összefogására, valamint a lakosság tudatosságára és támogatására" - hívták fel a figyelmet a kezdeményezők.

A konvojt a Hősök terén Vladimir Rakhmanyin, a FAO főigazgató-helyettese, Ökrös Oszkár, az Agrárminisztérium helyettes államtitkára, valamint Molnár Antal, a Magyar Élelmiszerbank Egyesület ügyvezető alelnöke fogadta - közölte a Magyar Élelmiszerbank Egyesület pénteken az MTI-vel.

"Agrár és élelmiszeripari rendszereink átalakítása, hatékonyabbá tétele kritikus fontosságú, ha be akarjuk tartani az idei élelmezési világnap kapcsán tett ígéretünket, miszerint senkit sem hagyunk hátra, és jobb termelési feltételeket, jobb élelmiszert, jobb környezetet és jobb életet biztosítunk mindenkinek" - idézi a közlemény Vlagyimir Rahmanyin, a FAO főigazgató-helyettese, Európáért és Közép-Ázsiáért felelős regionális képviselője szavait.

"A világ lakosságának csaknem 40 százaléka nem engedheti meg magának az egészséges táplálkozást. Itt az idő, hogy ezen közösen változtassunk!" - hangsúlyozta a főigazgató-helyettes.

"Az Élelmiszerbank idén már több mint hat millió kiló feleslegessé vált, lejáratközeli vagy éppen csomagolási hibás élelmiszert mentett a kereskedelmi és gyártói szektorból, hogy azok ne a hulladékmegsemmisítőbe, hanem rászoruló emberekhez kerüljenek" - emelte ki Molnár Antal, a Magyar Élelmiszerbank Egyesület ügyvezető alelnöke, aki beszélt arról is, hogy az élelmiszerbiztonságért bárki tehet a saját környezetében is. Például azzal ha tudatos döntésekkel támogatja az élelmezési problémák felszámolását, helyi és szezonális alapanyagokat vásárol, valamint előnyben részesíti a kevesebb csomagolást igénylő termékeket.

"Sajnos a bolygónkon megtermelt élelmiszer 31 százaléka a kukába kerül vagy más módon vész kárba - nagyrészt a háztartásokban. Pedig előre megtervezett vásárlással illetve a helyes élelmiszertárolással rengeteg étel menthető meg a megromlástól" - mutatott rá.

Ökrös Oszkár, az Agrárminisztérium nemzetközi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára emlékeztett rá, hogy a Nemzeti Élelmiszergazdasági Válságkezelő program keretében a kormány 2020-tól kezdődően 25 milliárd forint többletforrást biztosított az agrártárca részére, melyet a COVID-19 vírus okozta gazdasági problémák javítására fordítanak a legérintettebb mezőgazdasági ágazatokban.    

Az élelmezési világnap egy 150 országot felölelő összefogás, amelynek célja a döntéshozók és a közvélemény figyelmét ráirányítani az emberiséget sújtó éhezésre, ösztönözni az élelmezési problémák megoldására. A világnap idei mottója, "senkit nem hagyunk hátra" is azt hangsúlyozza, hogy a fenntarthatóbb közös jövő alapjait csak együtt tudjuk lefektetni.

Az adománykonvoj idén mintegy 60 tonna tartós élelmiszert szállított, többek között konzerveket, tartós tejet, margarint, zabkását, zabtejet, savanyú uborkát, száraz szalámit, tésztát és üdítőket. A százmillió forint értékű szállítmány végül az Élelmiszerbank XVII. kerületi központi raktárába kerül, ahol több mint 35 ezer élelmiszercsomag készül belőle rászorulók számára.

Forrás: MTI

További programok »

FEL