Idén elkészülhet a vármegye legnagyobb vásártere Békéscsabán – galéria

2023. február 23. 12:32 | behir.hu

A végéhez közeledik a térségi piac építése Békéscsabán. A beruházás több alkalommal is szerepelt a közgyűlés városüzemeltetési bizottságának napirendjén, ezért a fejlesztés részleteiről Ádám Pált, a bizottság elnökét kérdeztük.

Tavaly elkészült az új parkolóház, valamint a Kétegyházi úton létesített nagybani piac is – emlékeztetett a bizottsági elnök. Ádám Pál megkeresésünkre elmondta: fokozott figyelemmel követte a beruházást.

– A városüzemeltetése bizottság elnökeként figyelemmel kísérem a piac fejlesztésének lépéseit. A fogadóóráimon is nagyon sokan kérdezték, hogy mikor lesz kész a piac, hogyan működik majd. A bevásárlóudvar elkészült, ahogyan a parkolóház is, utóbbi a várakozásoknak megfelelően teljesít, és annak ellenére, hogy sokan voltak ellene, nagy forgalmat bonyolít le. A piac nemcsak vásárlói színtér, hanem közösségi tér is, amelyet 21. századivá kellett tenni. Mindannyian szívesen vásárolunk itt a hét bármely napján friss árut, vagy beszélgetünk hosszasan rég nem látott ismerősünkkel. Úgy gondolom, hogy jó irányban haladunk ezzel – szögezte le az elnök.

 

 

Ádám Pál arról is beszélt, hogy 2021 végén adták át a Kétegyházi úton a nagybani piacot, amely több mint kilencezer négyzetméter területen fekszik, akár száz árus befogadására is képes. Hozzátette: az eladók nagytehergépjárművel is behajthatnak, kényelmesen elférnek, az eddigi tapasztalatok pozitívak mind a vásárlók, mind az árusok részéről.

A piacfejlesztéssel kapcsolatban kiemelte, hogy egy nagy, mintegy nyolcmilliárd forintba kerülő beruházásról van szó, amely jól halad. Arra hívta fel a figyelmet, hogy több mint hatezer négyzetméteres fedett-nyitott csarnok épül, amelyben tizennyolc áruda lesz, kisebb-nagyobb terekkel, de található lesz majd benne öltöző, iroda, szociális helyiség, valamint hűtött-fűtött terület is.

 

 

– A szakemberek kialakítanak egy agórát, amelyben fasorok, cserjék, padok, ivókutak lesznek majd. A Hajrá Békéscsaba képviselőjeként én is elkötelezett vagyok a zöld felületek megőrzése, gyarapítása iránt, ezért külön öröm volt a számomra, hogy a beruházás tervezésénél és kivitelezésénél is nagy figyelmet kaptak a környezetvédelmi szempontok. A növények locsolásáról öntözőberendezés fog gondoskodni majd, ami azért is fontos, mert 2022 nyara rendkívül aszályos volt, ilyen módon a következő esztendőkben megoldott lesz a növények vízzel történő ellátása – összegzett a bizottsági elnök.

A politikus azt is kiemelte, hogy modern pavilonsor épül a régi helyén. A korábbi lángosos üzletsort a szakemberek lebontották, ennek helyén mintegy kétszázötven négyzetméternyi új pavilonsort alakítottak ki, amelyben tíz üzletet hoznak létre, ide várják vissza a régi bérlőket.

 

 

Ádám Pál a környező utcák felújítására is kitért: a Hajrá Békéscsaba frakciónak fontos, hogy Békéscsaba egyre rendezettebb legyen. Ezzel a beruházással lényegesen gondozottabbá válik a vásárcsarnok és a piac környezete - hangsúlyozta. A beruházás részeként a piactéren számos parkolót építenek, a Szabó Dezső utcán szintén parkolók, járdák újulnak meg, míg az Illésházi utcában járdák, zebrák létesülnek. Megjegyezte: korábban megtörtént a Rózsakert piac és a vásárcsarnok közti út felújítása, így, ha kész lesz a piac felújítása, akkor rendezetté válik a környék.

A térségi piactér beruházás várhatóan 2023 nyarára készül el.

Galéria

További programok »

Önkormányzati hírek

Raul Toomas: Lehetne észt testvérvárosa Békéscsabának

Békéscsabára látogatott Raul Toomas, Észtország magyarországi nagykövete csütörtökön, aki a Gál Ferenc Egyetem Gazdasági Karának Észt napján tartott előadást országáról. Ezt követően diplomáciai látogatást tett a békéscsabai Városházán, ahol Szarvas Péter polgármesterrel több témában egyeztetett.
2024. április 19. 14:18
FEL