A kiállítást Farkas Wellmann Éva, József Attila-Díjas költő és a Bárka folyóirat főszerkesztő-helyettese nyitotta meg, aki elmondta: egy festmény, egy költemény ugyanúgy ritmust tartalmaz és közös tőkéből születik, egy forrásból merít. A tárlat darabjai még rímelnek is egymással, ahogy gondos kezek kiválogatták és összerendezték őket. Hozzátette: a nagymúltú esemény minőséget képvisel és rendkívül fontos szerepet tölt be a helyi kulturális életben.

(Fotó: Csabagyöngye Kulturális Központ)
A megnyitón megjelent vendégeket a csabai Agóra igazgatóhelyettese köszöntötte, aki kihangsúlyozta: mai világunk felgyorsult, zakatoló ritmusában rendkívül rossz irányba változtak kultúrafogyasztási szokásaink. Forczek Győző szerint ennek ellentmond a klasszikus értelemben megszervezett kiállításmegnyitó, ahol az emberek még a saját tempójukban és ritmusukban fogadhatják be a látványt és értékelhetik a művészi szépet, ammelyet a Csabai Szalon kiállításának negyvenhét műremeke és harminckét kiállító művésze nyújt.
A tárlatot az érdeklődők január 15-ig tekinthetik meg a Csabagyöngye Kulturális Központ Panoráma termében.