Az utóbbi években Eurázsia északi térségeiben is késik, illetve a klímaváltozás előtti időszakhoz képest jóval enyhébb, hómentesebb a tél, ezért a hó elől délebbre húzódó énekesmadár-csapatok is később vagy kisebb számban érkezhetnek a Kárpát-medencébe, késnek vagy elmaradnak az inváziós fajok (fenyőrigó, fenyőpinty, csonttollú, keresztcsőrű).
A madárhiánynak ezt az érzését tovább fokozza, hogy a Magyarországra is jellemző enyhe, fagy- és hómentes késő őszökön és teleken a madarak könnyebben találnak táplálékot, ezért kevésbé húzódnak be a lakott területekre.
A jelenség harmadik összetevőjét az őszi madárvonulás jelenti. Az etetési időszak november-decemberi kezdetekor a hazai vonulók és részleges vonulók (például: fekete rigó, vörösbegy, erdei pinty, énekes rigó) már elhagyták az országot.
Végül, de nem utolsó sorban a Magyarországon tartózkodó énekesmadarak általános túlélési viselkedése, hogy a közeledő hidegfront elől (amit egy-két nappal korábban, akár ezer kilométernél is nagyobb távolságról érzékelnek) szinte egyszerre a délebbi országokba húzódnak.
Ennek a négy hatásnak - késő vagy kimaradó északi vonulók és délre húzódó hazai telelők - az együttese okozza azt az érzést, hogy az ország szinte szó szerint kiürül, nemhogy látni, hallani is alig lehet az énekesmadarak jelzőhangjait, és az etetők jelentős része kong az ürességtől vagy a megszokotthoz képest kevesebb madár és faj jelenik csak meg a kihelyezett élelmen.
