Horváth Ildikó: Idén is folytatódnak a népegészségügyi programok

2020. január 14. 07:24 | behir.hu

Idén is folytatódnak a különböző népegészségügyi programok, fejlesztik és erősítik az iskolaorvosi szolgálatot és a gyerek-alapellátást, folytatódik a szintén a megelőzést szolgáló Három generációval az egészségért program - mondta az egészségügyért felelős államtitkár hétfői budapesti sajtótájékoztatóján.

Horváth Ildikó elmondta, a kormány elkötelezett azokban az intézkedésekben, amelyek a megelőzést szolgálják, így például erősíteni fogják a várandósgondozás minden elemét, kiemelt tekintettel a dohányzásról leszoktatásra.

A védőoltásokat említve kitért arra, hogy az életkorhoz kötött kötelező védőoltások terén Magyarország az élmezőnybe tartozik, a költségvetésben az idén erre több mint 10 milliárd forint áll rendelkezésre. Kitért arra, hogy - bár nem kötelező - még mindig érdemes kérni a szezonális influenza elleni oltást.

Az államtitkár beszélt az állam által támogatott szűrőprogramokról is, így a 45-65 éves nők emlő- és méhnyakszűréséről, illetve az 50-70 év közöttiek vastagbélszűréséről.

Utóbbi kapcsán elmondta, a legfrissebb adatok szerint 528 725 ezer ember kapott meghívót a vizsgálatra, közülük 187 436-an vették át a mintavételi csomagot és 164 405-en vissza is küldték a mintát. Ezek közül 133 361 minta lett negatív, kolonoszkópiás vizsgálatot 7270 esetben végeztek eddig; polipot 4167 esetben, rosszindulatú elváltozást eddig 506 esetben találtak.

Az államtitkár megjegyezte, 1113 ember úgy mondott nemet a további kolonoszkópiás vizsgálatra, hogy korábban a beküldött minta valamilyen elváltozást mutatott. Mint mondta, dolgoznak azon, hogy mind a szűrő-, mind az esetleges további vizsgálatokon minél többen vegyenek részt.

Horváth Ildikó beszámolt arról is, hogy már 114 járásban működnek egészségfejlesztési irodák, amelyek szintén több milliárd forintos támogatást kapnak.

Müller Cecília országos tisztifőorvos arról beszélt, hogy a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) az idén is "aktív" lesz, hiszen mind egyéni szinten, mind a gazdasági versenyképesség szintjén fontos a lakosság jó egészségi állapota.

Emlékeztetett, hogy a bárányhimlő elleni védőoltás kötelező oltási rendbe emelésével tizenkettőre emelkedett az életkorhoz köthető védőoltások száma, s ez az oltási rend világszerte kiemelkedő.

A népegészségügyi szűrések kapcsán kiemelte, tíz szűrőbusz járja az ország azon településeit, ahonnan nehézkesebb az egyes vizsgálatokra eljutni, és ez évtől kilenc mammográfiás szűrőbuszt is indítanak.

Jelezte, a cél az, hogy a szűrővizsgálatokat minél inkább "közelebb vigyék" a lakossághoz. Mint mondta, ennek része az a módszertani fejlesztés, amelynek révén az egészségfejlesztési irodákat segítik abban, hogy azok minél inkább a helyi lakosok igényeinek megfelelő programot állítsák össze.

Forrás: MTI

További programok »

Itthon

Illegális tevékenységek is szerepet játszhattak a madárinfluenza terjedésében

A zártan tartás elmulasztását, illegális tartást és baromfi, illetve baromfitermékek illegális árusítását is tapasztalta az állategészségügyi hatóság az ősz óta tartó madárinfluenza járvány során. A betegség gyors terjedésében ezek az illegális tevékenységek is jelentős szerepet játszhattak. Derül ki a Nébih sajtóközleményéből.
2024. december 21. 18:48
FEL