Híradó 2017.10.05.

2017. október 6. 10:30 | Fazekas Helga

1.- Több, nemzetgazdasági szempontból is kiemelt jelentőségű beruházás megvalósítása zajlik Békés megyében – hangzott el a Békés Megyei Kereskedelmi és Iparkamara kihelyezett elnökségi ülésén, szerdán, Orosházán. Az ülés kapcsán, az egyik legnagyobb Békés megyei gyár mutatta be működésének folyamatát. (00:46)

2.- Békéscsaba 350 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyert a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program keretében, egészségügyi alapellátás fejlesztésére. Az elnyert támogatásból az Erzsébethelyi orvosi rendelőt újítják fel. A tervek szerint októberben adják át a kivitelezőnek a munkaterületet és 2018. április végén már végezhetnek is a felújításokkal. (03:10)

3.- A kormány 15-15 millió forinttal támogatja 5 állatmenhely, illetve 5 ebrendészeti telep korszerűsítését - közölte a Földművelésügyi Minisztérium. A támogatásból közel 5-5 millió forintot a kecskeméti Menhely az Állatokért Környezetvédelmi és Állatvédelmi Közhasznú Alapítvány és a székesfehérvári Alpha Segítő Kéz Állatkórházi Alapítvány nyerte el. A tárca korszerűsítésre több mint 2,7 millió forintot ítélt Baja Város önkormányzatának és több mint egymillió forintot Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzatának. (05:57)

4.- Megérkeztek Mezőhegyesre az első példányai annak a közel száz darabos gidrán állománynak, amelynek visszatelepítéséről egy 2016-ban született törvény rendelkezik. A Mezőhegyesen kitenyésztett három történelmi lófajta közül mára csak a nóniusz maradt meg, a gidrán és furioso north-star állományokat teljes egészében más ménesekbe telepítették. Ezek közül a gidrán 55 év után került vissza tenyésztésének bölcsőjébe. (06:59)

5.- Nem csak látni, hanem látszódni is kell. Ezt hangsúlyozza a Megvilágosodás napja, amelyet pénteken, 18 Békés megyei településen rendeznek meg, köztük Békéscsabán is. A rendezvény célja, hogy a kerékpárral közlekedők figyelmét a láthatóság fontosságára irányítsa. Az akcióban huszonöt megyei kerékpárüzlet, illetve szerviz várja kedvezményekkel a bicikliseket. (09:08)

6.- Előadással, kávéval és kötetlen beszélgetésekkel indult a Memória Café október 4-én Békéscsabán. Mostantól minden hónap első szerdáján várják az időseket és a hozzátartozókat, hogy a demenciáról, annak tüneteiről és kezeléséről beszélgessenek. (09:49)

7.- Klein Dávid és Suhajda Szilárd expedíciós hegymászók élménybeszámolóval kötött előadást tartottak Békéscsabán. Az országos turné célja, hogy népszerűsítsék a természetjárást és az egészséges életmód fontosságát a diákok körében. (12:01)

8.- Győzelemmel mutatkoztak be a csabai kézisek a Magyar Kupában! Skaliczki László csapata a sorozat második fordulójában a kék-fehér mezes Orosháza otthonába látogatott. A lilák villámrajtot vettek, a 8. percben 5-0-s előnyben voltak, a félidőben viszont csak egy találattal álltak jobban, 30 perc után 13-12-re vezettek. A második játékrész közepén újra elléptek négy góllal az NB I-es csabaiak, de a másodosztályban edződő orosháziak visszajöttek a mérkőzésbe, és öt perccel a vége előtt kiegyenlítettek. A hajrát jobban bírta a Békéscsaba és 28-26-os győzelmével továbbjutott a 3. fordulóba. (14:55)

További programok »

FEL