Hétvégén néhol záporra is számíthatunk

2023. augusztus 4. 17:41 | behir.hu

A hétvégén, mint ahogyan azt már megszokhattuk igen változatos lesz az időjárás. Az előre jelzések alapján maximum 36 fok alá süllyed a hőmérséklet, amit zápor is követ majd egyes helyeken.

Szombatra virradó éjszaka, majd szombat napközben sokfelé számíthatunk záporokra, zivatarokra, helyenként erős viharokra. Élénk, erős, zivatarok környezetében viharos lehet a szél. 20 és 36 fok között alakulnak a maximumok, nyugaton lesz hűvösebb, keleten még kitart a kánikula.

Vasárnap kezdetben az ország keleti-északkeleti felén még sokfelé lehet eső, zápor, zivatar, majd délután fokozatosan az északkeleti tájakra szorul vissza a csapadék, mögötte délnyugat felől felszakadozik a felhőzet, de szórványosan további záporok, zivatarok még kialakulhatnak. A kánikula mindenhol megszűnik, 19 és 25 fok között alakulhat a csúcshőmérséklet.

A jövő hét elején az álagosnál hűvösebb, szeles időre készülhetünk. A csúcshőmérséklet hétfőn 20 és 25, kedden 21 és 26 fok között alakulhat, éjszakánként pedig a derült, szélcsendes völgyekben 10 fok alá hűlhet a levegő. A napos időszakok mellett hétfőn elszórtan, kedden már csak néhol lehet zápor.

Forrás: idokep.hu

További programok »

Itthon

Idén is előrehozottan, karácsony előtt érkeznek a családtámogatási ellátások

A kormány mindent megtesz annak érdekében, hogy a családok egyre több pénzből tudjanak gazdálkodni, hogy a karácsony az ünnep meghittségéről és valódi értékeiről szóljon. Ezért a korábbi évekhez hasonlóan idén is január helyett már december hónapban, a karácsonyi ünnepeket megelőzően kapják a családok a családi pótlékot, a gyermekgondozást segítő ellátást és a gyermeknevelési támogatást - jelentette be a Nemzetgazdasági Minisztérium.
2025. december 23. 19:10
FEL