Hétvégén jön az ország legnagyobb élelmiszergyűjtő akciója

2024. november 14. 18:13 | Fajó Attila

Péntektől vasárnapig tartják meg az év legnagyobb élelmiszergyűjtő akciójára a Magyar Élelmiszerbank Egyesület szervezésében. Az ország 154 településén 365 áruházban összesen 6500 önkéntes gyűjti majd az adományokat. Békéscsabán is lesz lehetőség az adományok leadására.

Az élelmiszerbank 2006 óta minden évben megszervezi karácsonyi tartósélelmiszer-gyűjtő kampányát, ami az elmúlt években a szolidaritás és az összefogás egyik legnagyobb hazai ünnepévé nőtte ki magát. Több mint százezer ember tesz ilyenkor felajánlást, hogy megkönnyítse a rászorulók ünnepét – tavaly például 342 tonna élelmiszer gyűlt össze, vagyis a háromnapos akció minden egyes percében 220 kilót adományoztak, ami összesen 70 ezer segítő élelmiszercsomag összeállításához volt elég.

A gyűjtést november 15. és 17. között, péntektől vasárnapig tartják négy kiskereskedelmi lánc, a Tesco, az ALDI, az Auchan és a METRO áruházaiban, országszerte 365 helyszínen. Az adományokat az élelmiszerbank zöld mellényt viselő önkénteseinél lehet leadni, a kasszák közelében kijelölt gyűjtőpontokon. A felajánlásokat pénteken 15 és 20 óra, szombaton 8 és 19 óra, vasárnap pedig 8 és 18 óra között fogadják.

A nélkülözők számára a készételkonzervek, a rizs, a tészta és a hozzájuk passzoló szószok, a bébiétel, az étolaj, a tartós tej és az édességek jelentik a legnagyobb segítséget, illetve bármilyen hűtést nem igénylő élelmiszer. A Tesco pénzügyi támogatást is nyújt ebben a három napban a vásárlók felajánlásai mellé. Az áruházaiban adományozott termékek értékének 20 százalékával megegyező összeggel segíti az élelmiszerbank egészéves élelmiszermentő munkáját. Sőt, az áruházakban előre összekészített adománycsomagokat is meg lehet vásárolni, amivel egy négyfős rászoruló család vacsoráját biztosíthatják a támogatók. Talán soha sem volt még olyan könnyű célzott segítséget nyújtani a nélkülözőknek, mint az előttünk álló hétvégén.

– A Mentálhigiénés Egyesület, valamint a Béthel Alapítvány ez alkalommal is csatlakozik a gyűjtéshez munkatársaival és önkénteseivel. A gyűjtés helyszíne a Békéscsabai „Nagy” Tesco Áruház. Amennyiben van rá lehetőség, szeretettel hívjuk és várjuk Önöket november 15-én pénteken 15 órától a Tesco Áruházba – mondta Bonnyai Sándor, a Mentálhigiénés Egyesület vezetője.

 

További programok »

Friss hírek

Az utolsó másodpercekben csúszott ki a továbbjutás a Békéscsaba kezéből

A TAPPE-Békéscsabai Előre NKSE 24–24-es döntetlent játszott hazai pályán az Alba Fehérvár KC ellen a női kézilabda Magyar Kupa 4. fordulójában, ez pedig a versenykiírás szerint a vendégeknek kedvezett. A Fejér vármegyeiek pár másodperccel a vége előtt, Szabó Kitti sikeres büntetőjével harcolták ki a továbbjutást.
2024. december 21. 21:00
FEL