Hétfőtől nincsenek új ítéletek

A Békés megyében működő bíróságokon – csakúgy, mint az ország valamennyi bíróságán – a Bíróságok Napjától, azaz július 15-től megkezdődik az augusztus 20-ig tartó nyári ítélkezési szünet.

Az ítélkezési szünet az ügyfelek szempontjából azért bír jelentőséggel, mert a polgári ügyekben erre az időszakra – bizonyos törvényi kivételektől eltekintve – nem lehet tárgyalást kitűzni – derül ki a Gyulai Törvényszék szerkesztőségünknek eljuttatott közleményéből.

Emellett az általános szabályok szerint a szünet időtartama nem vehető figyelembe az órákban, napokban és munkanapokban megállapított határidők számításakor.  Ha a hónapokban vagy években megállapított határidő az ítélkezési szünet ideje alatt járna le, a határidő a következő hónap azon napján jár le, amely számánál fogva a határidő kezdőnapjának megfelel.

A jogszabály ugyanakkor több kivételt is meghatároz, ezek során nem lehet figyelmen kívül hagyni a szünet idejét. Ilyen például, ha törvény valamely eljárásra vagy valamely percselekményre soron kívül történő eljárást ír elő, továbbá nem lehet alkalmazni, ha a felek ezt közösen kérték vagy a törvény kizárja az alkalmazását.

A büntető ügyszak esetén az ítélkezési szünet időtartama a határidők számítását nem érinti és a tárgyalások kitűzését befolyásoló eljárásjogi előírás sincsen.

 

A szünet ideje alatt a bíróságok a megszokott munkarend szerint továbbra is nyitva állnak, a bírósági kezelőirodák ezen időszakban is változatlanul tartanak ügyfélfogadást, így az ügyfelek intézhetik bírósági ügyeiket, benyújthatják a beadványaikat, felvilágosítást kérhetnek és az iratokba is betekinthetnek.

Megosztás:

Címke: ,