Hétfőtől ideiglenesen bezár a gyopárosfürdői fürdőkomplexum nagy része

2025. január 17. 14:27 | behir.hu

Hétfőtől csak a gyógyászati részt működtetik az Orosházához tartozó Gyopárosfürdői Gyógy-, Park- és Élményfürdőben - tájékoztatta a komplexumot üzemeltető, önkormányzati tulajdonú Városüzemeltetési és Szolgáltató Zrt. vezérigazgatója pénteken az MTI-t.

Benkő Ferenc elmondta, az orosházi pénzügyi nehézségeket látva az októberben hivatalban lépett új polgármester, Raffai János (Válaszd Orosházát!-DK-Momentum-MSZP-Párbeszéd-Zöldek) azt kérte tőle, hogy az önkormányzati cégek átvilágítását végző szakemberrel közösen dolgozzanak ki koncepciókat a fürdő gazdaságos üzemeltetésére.

Négy lehetséges utat vázoltak fel. Az első szerint csak nyáron működne a fürdő; a második alapján az élmény- és a gyógyfürdő is üzemelne egész évben; a harmadik szerint az élményfürdő egész évben, a parkfürdő csak nyáron működne. A polgármester és kabinete a negyedik verziót választotta, ami szerint csak a gyógyászati rész üzemel egész évben, a többit ideiglenesen szüneteltetik. Ez a döntés jövő hétfőtől érvényes - ismertette a vezérigazgató.

Elmondta, két medence marad meg, az egyikben a gyógyászati kezeléseket végzik, a másikban az ülőfürdő lesz. Emellett elérhetők lesznek továbbra is a reumatológiai szakrendelésen kiírt kezelések, mint például a súlyfürdő és az iszapkezelés. Nem fog azonban működni hétfőtől a fedett gyógymedence, a kültéri melegvizes medence, valamint a szaunapark.

Benkő Ferenc emlékeztetett, a fürdő energetikai felújításra elnyert 727 millió forint uniós támogatást, az elfogadott támogatói szerződést csütörtökön kapták meg a Magyar Államkincstártól. A forrás felhasználásának feltétele, hogy a gyógyfürdő működjön, hiszen a fejlesztési támogatást arra nyerték el - húzta alá.

Az orosházi képviselő-testület legutóbbi ülésén 101 millió forintot szavazott meg a gyopárosfürdői komplexum első negyedéves üzemeltetésére, mint Benkő Ferenc elmondta, ebben benne van a tervezett létszámleépítés is, amely mintegy 40 munkavállalót érint majd.

Raffai János csütörtökön közösségi oldalára is kitette a legutóbbi képviselő-testületi ülés Gyopárosfürdőről szóló részletét. Akkor hozzászólásában elmondta, a gondokat véleménye szerint az okozta, hogy az előző városvezetés évekig nem fordított elegendő forrást a fürdő fejlesztésére, karbantartására. Mikor a geotermikus kutak nem üzemeltek, gázzal fűtötték a fürdőt; mikor a hidegvizes kút leállt, vezetékes vizet használtak. "Ivóvízzel nem lehet a medencét feltölteni, abba belerokkan a város" - fogalmazott.

Hozzátette, egy építéskori, tetőszerkezeti hiba miatt négy évig nem működött az élményfürdő, ami miatt csökkent a vendégek száma, amelyet a város szállodái is megsínylettek.

Raffai János közölte, "senkinek sem érdeke, hogy Gyopárosfürdő bezárjon", és mivel a létesítmény gyógy-, park- és élményfürdői minősítéssel is rendelkezik, amiből csak mintegy 10-11 van az országban, "egy kincs".

A polgármester szerint "Gyopárosfürdő léte a felújításon múlik", ám az elnyert uniós támogatás a 2025-ös éven "még nem segít", a fejlesztés eredményei leghamarabb 2026-tól lesznek érezhetők. "Akkor tud talán egy pici kis fejlődés elindulni" - jelentette ki.

Forrás: MTI

További programok »

Friss hírek

Az Andrássy a 100 legjobb magyarországi gimnázium közé került

A Mathias Corvinus Collegium (MCC) az Oktatási Hivatallal (OH) együttműködésben állította össze a magyarországi gimnáziumok új, 100-as rangsorát. A száz legjobb gimnáziumot 400 oktatási intézmény közül választották ki az OH adatai alapján.
2025. február 7. 19:50
FEL