A lilák felkészülési programjában az már korábban biztos volt, hogy szombaton edzőmérkőzés vár a gárdára, az csak később derült ki, hogy végül házi rangadón, a klub második csapata lesz az ellenfél. A szombat délelőtti hőségben sokáig nem született gól, majd a félidő hajrájában az Ajkáról frissen igazolt Zsolnai Richárd és a Pécsről érkező Daru Bence is betalált – írja a csabai klub beszámolója. Fordulás után mindkét együttes gyakorlatilag komplett sort cserélt, így az NB II-es csapatból csak Kuzma, Harsányi és a második gól szerzője maradt a pályán. A térfélcserét követően is az előnyben lévő gárda kezdeményezett többet, Harsányi a 73. percben tizenegyesből növelhette volna a különbséget, de csak a kapufát találta el. A záró negyedórára kijött a differencia a csapatok között, először Kuzma Hunor volt eredményes, majd Harsányi István egy gyors ellentámadás végén javított, az 5–0-s végeredményt pedig Szabó Bálint állította be.
Az Előre első csapata a tervezetteknek megfelelően hétfőn elutazott Mátraházára, ahol napi két edzés és/vagy regeneráció mellett erőnléti programok, mérések és videózások szerepelnek a programban. A hetet szombaton a szintén másodosztályú Mezőkövesd elleni felkészülési mérkőzés zárja.
Az utazó játékosok névsora: Albert István, Avramucz Dávid, Balla Kevin, Borsos Filip, Csató Martin, Daru Bence, Ésik Ákos, Ferencsik Bálint Donát, Harsányi István, Hodonicki Márk, Kóródi Nándor, Kotula Máté, Kovács Gergő, Kővári Róbert, Kristóf Patrik Márk, Kuzma Hunor Álmos, Márkus Attila Márk, Mikló Roland, Pelles Patrik András, Póser Dániel, Sármány Kristóf, Szabó Bálint, Takács János, Tóth Patrik, Viczián Ádám, Zsolnai Richárd Tibor.