A gyulai együttes az előző fordulóban Trescsula Máté bombagóljával megszerezte a vezetést a fővárosban, ám végük 2-1-es vereséget szenvedett a III. KER. TVE alakulatának otthonában.
A fürdővárosi csapat az aktuális fordulóban azzal a tiszaföldvári ellenfelével vív párharcot, amely sereghajtóként érkezik a Himer Centerpályára. A két együttes tavaly is találkozott egymással, akkor két döntetlen állt az összesített mérlegen. A tiszai gárda azonban idén csak árnyéka önmagának, egy győzelem mellett tíz vereséget tud csak felmutatni.
A fürdővárosi gárdának mindenképpen kellenek a győzelemért járó pontok, így előzetesen is egy jó iramú találkozó várja majd a szurkolókat.
A Gyulai Termál FC csapata október 19-én, vasárnap 13 órakor találkozik a Tiszaföldvár SE együttesével.