Hazai pályán folytatódik a felkészülési sorozat

2026. február 5. 10:22 | behir.hu

A Gyulai Termál FC csapata harmadik felkészülési mérkőzésén lép pályára február 7-én. A fürdővárosi gárda a DVSC II. együttesét látja vendégül az Id. Christián László Városi Sporttelepen.

A gyulai alakulat a Szarvasi FC elleni nagyarányú győzelemmel kezdte meg a bajnoki rajtra hangoló tesztmérkőzések sorozatát, majd Tiszafüreden lépett pályára, ahol Lestyán Lionel és Constantinescu Dan-Marius találataival hozta el a képzeletbeli három pontot. 

A fürdővárosi gárda a folytatásban ismét hazai pályán várja aktuális riválisát, az NB III.-as bajnokságban szereplő DVSC II. együttesét. A Hajdú-Bihar vármegyei gárda a tavalyi pontvadászatban a lista 10. helyén végzett, az ide szezonban pedig az ötödik pozícióból mehetett a téli szünetre.  

Ekker Attila vezetőedző és szakmai csapata ismét hiányzókkal vághat neki a tesztmérkőzésnek, Szabó Péter, Szabó Csaba, Trescsula Máté, Zádori Krisztián és Wéber László játéka is kérdéses. 

A két NB III.-as együttes február 7-én, 11.30 perckor néz szembe egymással az Id. Christián László Városi Sporttelep Vasvári Péter műfüves pályáján. 

Forrás: Gyulai Termál FC

További programok »

Sport

Norris fordult elsőként a Szisz-kanyarra – brit siker Mogyoródon

A világbajnoki címvédő Lando Norris, a McLaren brit versenyzője nyerte a 41. Forma-1-es Magyar Nagydíjat vasárnap a Hungaroringen. Az idei futam alkalmából a versenypálya valamennyi kanyarját elkeresztelték, az idén negyvenéves mogyoródi aszfaltcsík 14. fordítója a szeghalmi születésű autóversenyző, Szisz Ferenc nevét viseli.
2026. július 26. 18:43
FEL