MÁV ELŐRE FOXCONN–MBH-BÉKÉSCSABA 1:3 (21, -18, -21, -19)
Női röplabda Magyar Kupa-negyeddöntő, 1. mérkőzés. Székesfehérvár. Vezette: Szabó P., Bátkai-Katona.
MÁV: Markovic 19, Andersson 7, Maiorano 7, Pallag 12, Orosz 5, Michalewicz 5. Csere: Kovács E. (libero), Sziládi 5, Spándli, Tóth J. 1, Tóth-Bodovics. Vezetőedző: Kaszap Tamás
BRSE: Hurst 4, Kiss E. 2, Kocic 35, Dékány 8, Mayer 4, Koseková 2. Csere: Kertész (libero), Caraballo 17. Vezetőedző: Tóth Gábor.
Ünnepi mérkőzésre készült a MÁV Előre, hiszen pénteken hivatalosan is átadták a MÁV Előre Volleyball Centert, ahol a hazai kedvencek a zárt kapus Nyíregyháza elleni bajnokit követően most már szurkolók előtt is pályára léphettek. Zajlott az élet a riválisnál, hiszen edzőváltás is történt: Lukasz Przybylak helyét Kaszap Tamás vette át a héten. A csabaiak a törökországi CEV Kupa-mérkőzés után már csak a hazai porondra koncentrálhatnak, Tóth Gábor pedig már a Vasas elleni bajnoki rangadó után is kiemelten fontosnak nevezte a kupanegyeddöntős párharcot.
Beragadt a rajtnál a BRSE, a horvát Josipa Markovic nyitásaival az első öt pontot a házigazda szerezte (5:0). A csabaiak futottak az eredmény után és a hajrá előtt esélye is nyílt a fordításra (17:16). Ekkor azonban feljavult a hazaiak blokkmunkája Agata Michalewicz vezetésével, így a fehérváriak jutottak vezetéshez (25:21).
A térfélcsere után sem volt jobb a csabaiak startja, pár pillanat alatt ezúttal is öt pont volt a MÁV Előre előnye (6:1). A vendégek ismét elkezdték a felzárkózást és egy ötös sorozattal egalizáltak (11:11). Ekkor még nem, de egy kicsit később már a vezetés is megvolt, a csereként beálló Samaret Caraballo szépen gyártotta a pontokat (14:15). Ezt követően Nina Kocic is erősített, így nem volt kérdés, hogy csapata megnyeri a játszmát (18:25).
A harmadik játékrész elején kiegyenlített küzdelem folyt a pályán, egyik csapat sem tudott meglépni a másiktól (16:17). A BRSE nem engedte ki a kezéből az irányítást és egy 4:1-es sorozattal előbb közel lépett az etap megnyeréséhez, majd a második szettlabdát Kocic váltotta pontra (21:25).
A negyedik felvonást a vendégek indították jobban, Kiss Emese sikeres támadása után jött is a fehérvári időkérés (8:11). Ugyan a MÁV egalizált, de jött egy újabb csabai hullám egymás után négy ponttal (11:15). Sőt, Dékány Bernadett ütését követően már csak pár lépés választotta el a sikertől a kétszeres kupagyőztest (15:21). Ugyan Tóth Gábornak egyszer még magához kellett hívnia játékosait, de a 35 pontig jutó Nina Kocic végül lezárt a mérkőzést (19:25).
Az MBH-Békéscsaba 3:1-re nyert és nagy lépést tett az elődöntő felé, a visszavágót csütörtökön 18 órától rendezik a városi sportcsarnokban.
Így látták a vezetőedzők
Kaszap Tamás: Nagyon tetszett a csapatom energiája az első két szettben. A hiányosságok azért kijöttek mind technikailag, mind fizikálisan, de dolgozunk majd ezeken is. Egy hete vagyok itt, pozitív a lányok hozzáállása és én is így látom a dolgokat. A mai napban ennyi volt, készülünk a csütörtöki visszavágóra!
Tóth Gábor: Nehezen indult a találkozó, elégedetlen voltam azzal, ahogy a mérkőzést kezdtük. Változtattunk a szerkezeten és az attitűdön, agresszívabb lett játékunk, így rá tudtuk kényszeríteni az akaratunkat az ellenfélre, és előnnyel várhatjuk a csütörtöki visszavágót.