Háromszor rabolt ki egy nyugdíjast, elkapták - videóval

2018. április 30. 11:53 | behir.hu

A rendőrség vádemelést javasol egy férfi ellen, mert Kevermesen háromszor kirabolt egy 62 éves férfit. A gyanúsítottat a Békés megyei rendőrök Budapesten fogták el.

Rablás és magánlaksértés bűntettek elkövetésének megalapozott gyanúja miatt javasol vádemelést a Mezőkovácsházi Rendőrkapitányság egy férfi ellen.  A kevermesi T. Ivánt a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság Közterületi Támogató Alosztályának rendőrei 2018. február 20-án fogták el Budapesten, miután a nyomozók olyan információkhoz jutottak, hogy a fővárosban rejtőzködik.

 

 

 

A 23 éves férfi a gyanú szerint háromszor rabolt ki egy 62 éves nyugdíjast Kevermesen. Először 2017 decemberében volt nála, berúgta a házának a bejárati ajtaját, kést szorított a férfi torkához és pénzt követelt tőle. Másodszor 2018 januárjában ment el hozzá és azzal fenyegette, hogy megöli, ha nem ad neki pénzt. A megfélemlített férfi mindkét alkalommal néhány ezer forintot adott a támadójának, de a történtekről nem szólt senkinek, a rendőrséget sem értesítette. Harmadjára 2018. február 3-án, este jelent meg nála T. Iván, de ekkor pénzt nem tudott elvinni, a hűtőből vett ki élelmiszert. A 62 éves férfi ezután ment be a rendőrségre és tett bejelentést mindhárom esetről.

A Mezőkovácsházi Rendőrkapitányság a jelenleg előzetes letartóztatásban lévő T. Ivánt rablás bűntett és magánlaksértés bűntett elkövetésével gyanúsítja. Az ügyben elrendelt nyomozást a rendőrkapitányság 2018. április 26-án lezárta és a büntetőeljárás iratait vádemelési javaslattal továbbította a Battonyai Járási Ügyészségre.

 

Forrás: police.hu

További programok »

Kék hírek

Valódinak látszó, hamis banki oldalra lépett be, közel 2 millió forintja bánta

Közel 2 millió forint tűnt el április 23-án egy békéscsabai férfi bankszámlájáról azután, hogy internetes keresőben talált, valódinak látszó, de hamis banki oldalra írta be az adatait. A férfi begépelte a keresőbe a bankja nevét és azt a szót, hogy netbank, majd az első találatra rákattintott, amit feladott a kereső.
2025. április 25. 12:37
FEL