Harmincadik alkalommal lehet jelentkezni a Virágos Magyarország díjra

2023. május 2. 18:20 | behir.hu

Harmincadik alkalommal kelnek versenyre a települések a legvirágosabb címért. Az ország legpatinásabb és legnépszerűbb környezetszépítő versenye, a Virágos Magyarország május 2-től újra várja az önkormányzatok jelentkezését. Idén kiemelt szerepet kap a fenntarthatóság és a környezetszépítés mellett a közösségépítés is.

A Virágos Magyarország verseny szervezőbizottsága és a Magyar Turisztikai Ügynökség 2023-ban 30. alkalommal hirdeti meg környezetszépítő versenyét, amelyre június 15-ig várják a helyi közösségek pályázatait.

A 30. évforduló fontos mérföldkő a folyamatosan megújuló és évről évre egyre több önkormányzatot és szakmai szervezet megmozgató verseny életében. Nemcsak jubileumi arculatot kap a kezdeményezés, de a verseny történetét feldolgozó ünnepi kiadvány is készül, illetve jubileumi díjat is átadnak idén ősszel. Továbbá – a Magyar Díszfaiskolások Egyesülete közreműködésével – ebben az évben minden pályázó település egy-egy emléktáblával és facsemetével lesz gazdagabb.

A Virágos Magyarország igazi sikertörténet, amely egyszerre szól a környezetünkre irányuló figyelemről és törődésről, illetve a közösségek erejéről” – fogalmazott Borbás Marcsi, a verseny fővédnöke. „Mozgalmunk folyamatosan megújul, ráadásul évről évre egyre fontosabb szerepet kap a pályázatokban a fenntarthatóság, ezt idén az új, tematikus díjainkkal is igyekszünk kifejezni” – tette hozzá.

Idén először osztják ki az Év zöld innovációja díját, mellyel a fenntarthatóság fontosságára hívják fel a figyelmet. A jubileumi évben megújult Virágzó közösség díjra helyi virágosítási, környezetszépítő versenyekkel lehet pályázni. Ugyancsak újdonság, hogy keresik az év virágos városi, illetve falusi sétáját is, mellyel a környezetszépítő verseny turisztikai arcélét is erősítik. Erre a díjra olyan városnéző programokkal lehet nevezni, amelyek a településekhez kötődő történeti kertekre, nevezetes fákra is ráirányítják a látogatók tekintetét. Emellett továbbra is díjazzák az év fasorát és óvodakertjét, illetve a legvirágosabb főteret is.

2023-ban ismét öt, hagyományos települési kategóriában hirdetik meg a versenyt – a kis falvaktól a nagyvárosokon át a fővárosi kerületekig –, míg a határon túli magyarlakta települések immár negyedik alkalommal jelentkezhetnek zöld közterületeikkel. Idén ismét nagy hangsúlyt fektet a szervezőbizottság a települések személyes bejárására, az elért eredmények helyszíni megismerésére, illetve a szakmai eszmecserére és tanácsadásra, amellyel rendre élnek is a települések.

További információ: www.viragosmagyarorszag.hu, facebook.com/viragosmagyarorszag,  https://www.youtube.com/ViragosMagyarorszag

FEL