Harminc éves a csepeli kiütés – újra a piros-kékek otthonában az Előre

13:09 | Kovács Dávid

A nyeretlen, 13. helyen álló Békéscsaba 1912 Előre a bajnokságot jobban kezdő, 4. pozíciót elfoglaló Csepel SC otthonába látogat a labdarúgó NB III Dél-Keleti Csoportjában. A két csapat egyik legemlékezetesebb összecsapásán a fővárosiak meg sem álltak kilenc gólig, ráadásul idén már szereztek ennyi gólt bajnoki mérkőzésen, így a liláknak javítaniuk kell a védekezésen, ha ponttal-pontokkal szeretnének távozni a Béke utcai stadionból.

Kuznyecov Szergej együttese három szerzett gól nélküli vereség és a kupakiesés után az előző fordulóban megtörte a rossz sorozatot, azonban hiába fordította meg az ESMTK elleni összecsapást, a hajrában mégis Mágocsi Bencének kellett egalizálni. A csapat a 3–3-as döntetlen után maradt nyeretlen a bajnokságban, így nem tudta elkezdeni a felzárkózást legalább a középmezőnybe, bár a következő fordulók sorsolása már kedvezőbb képet mutat. A sereghajtó, Hódmezővásárhely-BKV Előre-Sándorfalva hármas előtt még egy csepeli látogatás következik.

A piros-kékek az előző szezonban az élmezőny mögött, a 6. helyen végeztek, az idei küzdelmeket ugyan a III. kerület ellen vereséggel kezdték, de a folytatás már jobban sikerült. Öt mérkőzés óta veretlenek, ráadásul az utolsó két körben tizennégyszer voltak eredményesek, a BKV Előre ellen kilencszer, a Sándorfalva ellen ötször zörgették meg a hálót. A csapatból már hárman is három találatnál járnak, Bogdán Ferenc, Szűcs Levente és Túri Dániel is ennyiszer iratkozott fel a jegyzőkönyvbe.

A két csapat legutóbb a 2001/2002-es szezonban találkozott egymással, akkor az NB II Keleti csoportjában az akkori lebonyításnak köszönhetően négyszer is találkoztak a felek. A magyarfutball.hu statisztikái szerint ebben az osztályban a lilák fölénye tapasztalható, nyolc mérkőzésen mindössze egyszer szenvedtek vereséget. Az élvonalban kiegyenlítettebb a mérleg, kilenc csabai és nyolc fővárosi siker mellett tizenöt alkalommal megosztoztak a pontokon, azonban az egyik legemlékezetesebb összecsapást éppen harminc évvel ezelőtt játszották, amikor a csepeliek kilenc góllal küldték haza az Előrét. A fővárosi egyesület is ezt a sikert idézi fel a találkozó beharangozójaként.

 

 

Az együttesek több mint húsz év után találkoznak egymással ismét bajnoki mérkőzésen, az összecsapás szombaton 16 órakor kezdődik a Béke téri stadionban Juhász Dávid játékvezető sípjelére.

 

NB III DÉL-KELETI CSOPORT
7. FORDULÓ

Szeptember 5. (szombat)
16.00 III. ker. TVE–Szeged-Csanád GA II., Csepel SC–Békéscsaba 1912 Előre, Gyulai Termál FC–Meton-FC Dabas SE, Hódmezővásárhelyi FC–Sándorfalvi KSE, Monor SE–BKV Előre, Szolnoki MÁV FC–Kispest-Honvéd FC II.

Szeptember 6. (vasárnap)
11.00 Újpest FC II.–Szegedi VSE
16.00 ESMTK–Vasas FC II.

 

A TABELLA ÁLLÁSA:

1. Gyula 18 pont (21–2) 2. III. ker. 15 (12–3) 3. Szeged-Csanád GA II. 13 (16–10) 4. Csepel 11 (17–6) 5. Újpest II. 11 (17–9) 6. ESMTK 11 (14–8) 7. Dabas 10 (12–12) 8. Szolnok 9 (14–14) 9. Vasas II. 8 (12–9) 10. Monor 8 (11–9) 11. Kispest II. 5 (12–11) 12. Sándorfalva 3 (4–23) 13. Békéscsaba 3 (5–11) 14. Hódmezővásárhely 3 (6–15) 15. Szegedi VSE 2 (9–19) 16. BKV Előre 0 (5–26)

További programok »

FEL