Happy enddel végződött a kellemetlen karácsonyi meglepetés

2021. december 29. 15:22 | behir.hu

Lakatlan ház melléképületébe törtek be Szeghalmon. A bűncselekményről szenteste napján érkezett bejelentés, a rendőrök négy nap alatt elfogták a gyanúsítottat.

Kisgépek és egy televízió tűnt el egy lakatlan ház melléképületéből Szeghalmon. Mindez 2021. december 24-én derült ki, a bűncselekményről ekkor érkezett bejelentés a rendőrségre. A ház tulajdonosa ugyanis karácsony első napján utazott haza és előző nap telefonon megkérte a testvérét, hogy vásároljon be neki és vigye el hozzá, amit vett. A testvér vette észre, hogy a nagykapu nyitva van, és a nyári konyha ablakát betörték. Hiányzott néhány szál kolbász, illetve az is azonnal feltűnt neki, hogy a zárt konyhában tárolt, többségében szinte új állapotú kéziszerszámokat, gépeket is elvitték. Többek között akkumulátortöltő, bontókalapács, láncfűrész, sarokcsiszoló, festékkeverő, ütvefúró és csavarbehajtó hiányzott, emellett egy televíziónak is nyoma veszett.

A kép forrása: FB/Békés Megyei Rendőr-főkapitányság

 

A Szeghalmi Rendőrkapitányság rendőrei négy nap alatt, 2021. december 28-án elfogták a lopás gyanúsítottját. A 35 éves szeghalmi férfi 2021. december 9-e és 2021. december 24-e között többször járt a háznál, részletekben horda el az összesen körülbelül 400 ezer forintot érő dolgokat. A kolbász kivételével valamennyit áron alul eladta, hogy pénzhez jusson. A rendőrök mindent lefoglaltak és visszaadtak a tulajdonosnak.

Forrás: Békés Megyei Rendőr-főkapitányság

További programok »

Itthon

Változékony idő várható a jövő héten

Változékony idő várható a jövő héten: napsütésre, záporokra, zivatarokra is készülni kell - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
17:32
FEL