Hamisan tanúzott egy gyulai nő volt párja ellen, végül ellene indult eljárás

2022. január 26. 17:51 | behir.hu

Nem akart egy fedél alatt lakni volt párjával egy gyulai nő, ezért bejelentette, hogy a férfi erőszakoskodott vele. Miután kiderült, hogy nem történt ilyen, a nő ellen hamis vád miatt büntetőeljárás indult. Az ügyben most zárult le a nyomozás.

Bűncselekmény elkövetésével vádolta meg volt párját egy gyulai nő. Mindkettőjüknek közös ismerősük adott szállást, de a nő, miután élettársával megromlott a kapcsolta, nem akarta, hogy egy fedél alatt lakjanak – számolt be róla a rendőrség. Mint írják, a szállásadó nem küldte el a férfit, ezért a nő azt gondolta, megoldja a problémát azzal, ha bejelenti, hogy volt párja erőszakoskodott vele.

A bejelentésére érkező rendőrök viszont azonnal sejtették, hogy nem mond igazat és a nyomozás adatai is azt támasztották alá, hogy ez egy kitalált történet. A Gyulai Rendőrkapitányság a 22 éves nő ellen hamis vád miatt büntetőeljárást indított. Mikor kihallgatták, mindent bevallott, elmondta, hogy azt akarta elérni, hogy a volt élettársát vigyék el a rendőrök, ne kelljen egy helyen lakniuk. A rendőrkapitányság munkatársai a nyomozás vizsgálati szakaszában a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték és az ügy iratait  január 26-án továbbították az ügyészségre.

További programok »

Gyula

Adventi hangulattal készül a gyulai Almásy-kastély

Karácsonyi varázskastély címmel hirdetett adventi programsorozatot a gyulai Almásy-kastély. Az intézmény december 2. és január 7. között szombatonként adventi vásárral, kézműves ajándékműhellyel, valamint ünnepi installációkkal várja a látogatókat.
17:04
FEL