Hamarosan átláthatóvá válik az egészségügy

2017. április 19. 16:30 | behir.hu

Megkezdődött az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Tér (EESZT) feltöltése személyes adatainkkal.

 

Március 16-án elkezdték személyes adataink feltöltését az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Térbe, vagyis az EESZT-be. A rendszer lényege, hogy az egészségügy valamennyi szereplője bárhol beléphet az egységes platformra, és ott hozzáférhet egy adott beteg más intézményekben keletkezett adataihoz. Ezzel – ha nem is egy csapásra – megszűnik a korábbi leletek és zárójelentések kikérése és cipelése egyik helyről a másikra: aki orvoshoz megy, arról az adatai megadása után az orvos azonnal tudni fogja, hogy milyen gyógyszereket szed, milyen érzékenysége, allergiája van, vagy milyen betegségei, műtétei voltak korábban.

„Véget érhet az a gyakorlat, hogy a beteg viszi magával a leleteket egyik orvostól a másikig, ha nem akarja, hogy a kezelőorvos hiányos információk alapján döntsön a gyógykezeléséről. A rendszer révén olyan transzparencia valósul meg, ami a beteg, az orvosok és az ellátórendszer irányítóinak egyaránt előnyére válik” – mondja Tóth Mónika, a KPMG szenior menedzsere.

A korábbi tervekkel ellentétben a rendszer induláskor nem tartalmaz majd kórelőzményeket, ezeket várhatóan a későbbiekben töltik fel. 2017 novemberében valamennyi állami egészségügyi intézmény kötelezően csatlakozik a rendszerhez. Ettől az időponttól minden közfinanszírozott egészségügyi intézmény kötelezően feltölti az összes nála végzett ellátás és beavatkozás valamennyi adatát és eredményét. A nem állami intézmények, rendelők és magánpraxisok várhatóan egy-két évvel az indulás után csatlakozhatnak a rendszerhez.

 

A rendszer természetesen biztonsági kockázatokat is rejt, ezért a fejlesztők kiemelt figyelmet fordítottak az adatvédelemre. Ennek első szintje az önrendelkezés lehetősége. Alapbeállítás szerint a minket kezelő orvos bármilyen adatunkhoz hozzáférhet, kivéve a kényes adatokat, úgymint pszichiátria, addiktológia, nemi betegség, HIV/AIDS. Az ezekkel kapcsolatos információkat csak az adott betegséget kezelő orvosunk láthatja és egészítheti ki. Ahhoz, hogy a velünk kapcsolatos ilyen természetű információkhoz más orvosok is hozzáférhessenek, nekünk kell lépéseket tennünk, ha akarunk: be kell lépnünk a jelszavunkkal a rendszerbe, és fel kell oldanunk a korlátozást. Ha ellenben azt szeretnénk, hogy az orvosok más velünk kapcsolatos információkat se láthassanak, akkor éppen ellenkezőleg, le kell tiltanunk egészségügyi adataink (vagy azok egy körének) lekérhetőségét mindenki – vagy megadott intézmények – számára. Fontos tudni, hogy életveszély esetén az ellátó személyzet bármikor feloldhatja ezeket a korlátozásokat, hogy a segítségünkre lehessen.

 

Akinek van bejárása az ügyfélkapun, máris hozzáfoghat saját adatvédelmi preferenciáinak érvényesítéséhez. (Ezt később is bármikor megteheti.) Az www.eeszt.gov.hu oldalon az ügyfélkapun belépve és a TAJ-számunkat megadva jutunk el az önrendelkezésről szóló felületre, ahol módosíthatók az alapértelmezésként beállított hozzáférések. Ha valaki digitális tudás vagy hozzáférés hiányában nem tud változtatni a beállításokon, a kormányablakoknál kérhet segítséget.

Az EESZT-ben a felhasználó természetesen megnézheti saját adatait is. Megtekintheti a számára felírt e-recepteket és e-beutalókat, értesülhet a hozzájuk tartozó információkról (például e-beutalóval foglalt vizsgálati időpontjáról, helyszínéről, az intézmény elérhetőségéről és a rendelési időről). Letöltheti egészségügyi dokumentumait, leleteit, zárójelentéseit, valamint az orvosok számára lekérhetővé válnak a beteg képalkotó diagnosztikai vizsgálatainak eredményei (röntgenfelvétel, CT-vizsgálat) is.

 

Az előnyök beláthatatlanok. Miután a háziorvos és valamennyi szakorvos számára elérhetővé válik, milyen vizsgálatokon volt a beteg és milyen eredményekkel, senkit nem fognak szükségtelenül megismételt vizsgálatokra küldeni. A kezelőorvos több információ birtokában jobb döntést hozhat a gyógykezelésről. A patikus recept nélkül is látja, hogy az orvos milyen gyógyszereket rendelt a beteg TAJ-számára, a járóbeteg-szakrendelő és a kórház pedig látja a hozzá szóló beutalót. Mindemellett a rendszer teljesen átláthatóvá teszi a rendszerirányítók számára az egészségügyben történteket, ami megkönnyíti a kapacitások jövőbeni tervezését.

 

 

forrás: gazdasagportal.hu

További programok »

FEL