Halálos baleset okozása miatt emeltek vádat egy 89 éves szarvasi férfi ellen

2023. május 28. 11:18 | behir.hu

Halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt emelt vádat a Gyulai Járási Ügyészség egy 89 éves, büntetlen előéletű szakmári illetőségű, de Szarvason élő férfi ellen, aki tavaly októberben Szarvas külterületén okozott közlekedési balesetet, amelynek következtében a felesége életét vesztette.

Az idős férfi 2022. október 15-én, a délelőtti órákban egy személygépkocsit vezetve közlekedett Szarvas lakott területén kívül, egy számjelzés nélküli úton a Káka major felől a 4401-es számú út irányába 76 km/óra sebességgel. A személygépkocsi jobb oldali első ülésén utasként tartózkodott a férfi 81 éves felesége. A terhelt által vezetett személygépkocsi nem volt megfelelő műszaki állapotban – hibás volt a vezető oldali biztonsági öv és kormányzár, illetőleg hiányzott a fejtámla –, ezek a hibák, hiányosságok azonban nem voltak összefüggésben a baleset bekövetkezésével. Haladása során az idős férfi egy számára balra ívelő útkanyarulatban nem követte az út vonalvezetését, az úttestről annak bal oldalán lehaladt, és az esővíz elvezető árok falába csapódott. A baleset következtében az idős nő olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy két nap múlva, 2022. október 17. napján a kórházban elhalálozott. Az idős férfi önmaga 8 napon belül gyógyuló sérülést szenvedett.

A terhelt megszegte a KRESZ 25.§ (1) bekezdésében foglaltakat, mely szerint járművel a forgalmi, az időjárási és a látási viszonyoknak, továbbá az útviszonyoknak (az út vonalvezetésének, az útburkolat minőségének és állapotának) megfelelően kell közlekedni; figyelemmel kell lenni a jármű sajátosságaira, az utasokra, és a rakományra.

A járási ügyészség a terhelt beismerése esetére mértékes indítványt is tartalmazó vádiratában arra tett indítványt, hogy a bíróság az idős férfit próbaidőre felfüggesztett fogházbüntetésre ítélje, tiltsa el a közúti járművezetéstől és kötelezze őt a nyomozás során felmerült, közel 500 000 Ft-ot kitevő bűnügyi költség megfizetésére.

Forrás: Békés Vármegyei Főügyészség

További programok »

FEL