Ha ütötték, Mező Misi becsukta a szemét

A bokszhoz túl jámbor volt, a futást egy idő után unalmasnak találta, a cselgáncsedzésen pedig olykor a bordásfalon kellett lógnia – büntetésből. De Mező Misi, a Magna Cum Laude zenekar énekese aligha bánja, hogy hiányzott belőle az élsporthoz szükséges kitartás, hiszen már tízévesen tudta, nem a versenypálya, hanem a színpad lesz az igazi terepe – legalábbis ez derül ki a Nemzeti Sportnak adott interjújából.

A boksszal inkább csak próbálkozott, mint mondta, édesapja nem csak szerette, űzte is az ökölvívást. A lakásuk folyosóján tanítgatta őt és öccsét, aki kifejezetten fogékonynak bizonyult az oktatásra: a különféle utcai és iskolai csetepatékban előszeretettel alkalmazta az otthon tanultakat, méghozzá sikerrel. „Én viszont finoman szólva sem voltam ilyen ügyes. Amikor láttam, hogy lendül felém a kar, egyszerűen becsuktam a szemem. Biztosan lehetett volna fejleszteni ezen a képességemen, de az igazat megvallva, már akkoriban sem volt szimpatikus semmiféle erőszakos cselekedet” – vallotta a zenész, aki később Dobozon focizni kezdett, majd a Békéscsabai Előrében futott. Utóbbi nem tartott sokáig, mert ráunt a sportág egyhangúságra.

Majd jött a cselgáncs, de a kezdeti, nagy lelkesedés akkor hagyott alább, amikor a foglalkozásokon az volt a rosszalkodás „jutalma”, hogy a bordásfalon kellett lógni hosszú perceken át.

– Világéletemben nehezen viseltem a keretek közé szorítást, azt, hogy mások mondják meg, mit kell tennem, vagy hogyan kell élnem. Azt hiszem, a sportban is ezért nem tudtam elég kitartó lenni, noha később megértettem, érdemes bele energiát fektetni, mert megtanít komolyan venni a feladatokat. Bár ha jobban belegondolok, egész életemben csupán egyetlen dolgot csináltam az első perctől fogva elszántan és megingathatatlan lelkesedéssel: a zenélést – szögezte le Mező Misi.