A véradás kiemelten fontos, országosan naponta 1600–1800 ember összefogására van szükség ahhoz, hogy a vérellátás folyamatos és zavartalan legyen. Vért minden olyan személy adhat, aki betöltötte a 18. életévét és legalább 50 kilogrammot nyom. Az adventi időszakban hagyományosan sokan járulnak hozzá a vérkészletek biztosításához, hiszen ez az időszak az adakozásról és a mások iránti odafigyelésről szól. Ilyenkor az emberek még inkább nyitottak arra, hogy segítő kezet nyújtsanak.
– A két ünnep közötti időszak rendszerint nagyobb kihívást jelent, bár ennek mértéke attól is függ, hogyan alakulnak a munkaszüneti napok december 20 és január eleje között. Idén karácsonyhoz öt, az újévhez négy munkaszüneti nap kapcsolódik. Ez két olyan hosszabb periódus, amely alatt tiszteletben kell tartanunk az ünnepet és a családra fordított időt, ugyanakkor nem engedhetjük meg, hogy napokig szüneteljen a vérvétel. A legrövidebb lejáratú készítményeink csupán öt napig tarthatók el. Ezért idén december 27-ét és január 3-át jelöltük ki országosan véradásra, ezen a két napon húsz vérellátó helyen fogadjuk a jelentkezőket, és célzottan megszólítjuk a nyilvántartásban szereplőket is. Szerencsére nagy a segítő szándék, tavaly több mint kétezer véradó jelentkezett – mondta dr. Nagy Sándor, az Országos Vérellátó Szolgálat szakmai főigazgató-helyettese.
Jankó Erzsébet, a Magyar Vöröskereszt Békés Vármegyei Szervezetének igazgatója kiemelte, hogy a térségben jellemzően az idősebb korosztály vesz részt a véradásokon, és folyamatosan dolgoznak azon, hogy a fiatalokat is megszólítsák, érzékenyítsék.
– Nyáron a legnehezebb biztosítani a szükséges vérkészítményeket, de az ünnepi időszakban is elengedhetetlen, hogy minél többen eljöjjenek vért adni, hiszen a kórházaknak ilyenkor is szükségük van megfelelő mennyiségű készítményre. Ebben az időszakban az emberek figyelmét leköti a karácsonyi készülődés és a családi programok, de fontos, hogy gondoljunk azokra is, akiknek életmentő segítségre van szükségük. Békés vármegyében évről évre stabil a véradók száma, közel 19 ezer ember nyújt segítő kezet, és ezzel mintegy 54 ezer betegnek adnak esélyt a gyógyulásra. A véradás előtt lényeges, hogy a donor elegendő folyadékot fogyasszon és étkezzen – fogalmazott Jankó Erzsébet.
A segíteni vágyók rendszeresen adhatnak vért Békéscsabán, Gyulán és Orosházán az Országos Vérellátó Szolgálat állomásain. Az ünnepi időszakban kihelyezett véradásokat is szerveznek: december 29-én Szarvason, december 30-án pedig Sarkadon várják a véradókat.