Gyula: változik a játszóház nyitva tartása

2023. július 18. 18:09 | behir.hu

Előreláthatólag más időpontokban várják a kilátogatókat a Játszóház Gyula munkatársai.

A pénteken megnyílt attrakció vezetői, a hétvégi tapasztalatok után úgy döntöttek, hogy módosítanak a játszóház látogathatóságán. Ez egyébként megfelel az előzetes elképzeléseknek: már a működtetés tervezésekor megfogalmazódott, hogy a meghirdetett nyitvatartási rend az első benyomásokat követően változhat.

A fentiek miatt július 22-től, szombattól a Játszóház az a következők szerint várja vendégeit: hétfőtől vasárnapi, 16:00 – 20:30 óráig. Az utolsó jegykiadás zárás előtt egy órával lesz. 

Esős napokon, illetve előzetes csoportos igény esetén 10:00 – 20:30 óráig tartanak nyitva, családi és egyéb rendezvények esetén igény szerint.

További programok »

Gyula

Gólgazdagra sikerült a gyulai gárda negyedik felkészülési mérkőzése

A Gyulai Termál FC csapata negyedik felkészülési mérkőzését játszotta február 6-án, amikor hazai pályán fogadta a Szeged-Csanád Grosics Akadémia U19-es együttesét. A korosztályos gárda az első félidőben kiváló partnere volt a hazaiaknak, fordulás után azonban kijött a két keret közötti fizikális és mentális különbség.
2025. február 7. 17:40
FEL