Gyapjasné Béres Enikő nyerte az időközi választást Orosházán

2022. augusztus 8. 13:04 | Szabó Judit

A Momentumos Sebők Éva listán országgyűlési mandátumot szerzett, ezért lemondott önkormányzati képviselői tisztségéről. Vasárnap ezért időközi választást írtak ki Orosházán, az ötös számú körzet képviselőjének helyére, ahol négyen indultak.

Gyapjasné Béres Enikő függetlenként indult, de őt támogatta a Fidesz-KDNP is. A Momentum és a Demokratikus Koalíció Németh Sándort indította. Rajtuk kívül Nagy Zsolt, a Mi Hazánk és Ujj György Imre, a Munkáspárt-Igen Szolidaritás Magyarországért Mozgalom színeiben mérettette meg magát.

Gyapjasné Béres Enikő huszonkilenc éve él Orosházán, 28 éve pedagógusként dolgozik a városban. Saját bevallása szerint mindig is lojális volt városához, igyekezett mindig sokat tenni a közösségért és ígérete szerint ezután is ez lesz a középpontban. Béres Enikő már a 2019-es választáson is indult a Fidesz-KDNP támogatásával. 

– Mióta itt élek Orosházán, mindig is a közösségért, a közérdekért dolgoztam. Sok rendezvényen vettem részt, kulturális és szociális intézményeknek, gyerekeknek, időseknek és fiataloknak segítettem. Úgy éreztem, hogy ezt a közösségi munkát kicsit hatékonyabbá, intenzívebbé kell tenni, hogy valóban tudjak tenni a közösségért – fogalmazott Gyapjasné Béres Enikő.

Az ötös számú választókörzet Orosházán egy zöldterületes lakóparki rész a kórház környékén. Az időközi választást megnyert képviselő-jelölt hangsúlyozta, hogy munkáját nem abba szeretné fektetni, hogy ő mit szeretne megvalósítani, hanem abba, amelyek a körzetben élők igényei alapján merülnek fel. 

Gyapjasné Béres Enikő sokat járt már a körzetben és a lakosság elmondása alapján a problémák körülbelül hetven százalékát már feltárta, ezeket szeretné helyrehozni, megvalósítani. Tervei között szerepel járdafejlesztés, valamint a szeméttárolók és a zöldhulladékok ügyében is szeretne változást. További parkolókat alakíttatna ki, illetve módosítást szeretne a köztisztaságban és a csapadékelvezetésben is. 

Az ötös körzetben található több lakótelepi rész is, úgy véli, mégis nagy hangsúlyt kell majd fektetni a zöld területek gondozására. Gyapjasné Béres Enikő hozzátette, hogy a munka csakis közösen jöhet létre, ezért a vele együtt indulókra sem ellenfélként, hanem partnerként tekint. A 2022-es időközi képviselőválasztást megnyert jelölt úgy véli, hogy tudni kell együtt dolgozni a közösségért, pártállástól függetlenül.

További programok »

FEL