A fodorkafélék családjába tartozó, védett gímpáfrány egy középhegységi faj, kifejezetten a hűvös szurdokvölgyek növénye. A többi páfrányfajhoz hasonlóan kötődik a hűvös, párás, állandó hőmérsékletű helyekhez.
Mit keres tehát az Alföldön, ahol – különösen az aszályos időszakokban –, nem igazán adottak ezek a körülmények? Mint ismeretes, a páfrányok spórákkal szaporodnak, és örökítő anyagukat a szél messzire el tudja vinni. Így akár egészen távoli helyeken is felbukkanhatnak, ha megtalálják a számukra megfelelő környezetet. Ilyen környezet lehet az Alföldön például egy gémeskút.
Ezeket a földbe ásott, téglákkal kirakott falú kutakat régen az állatok tömeges itatására használták, erre utal a csordakút elnevezés is. A több méter mély kutak többségében még aszály idején is van talajvíz, vagy legalább nyirkos, párás, hűvösebb közeg és a hőmérséklet is viszonylag állandó bennük.
A Dévaványai-Ecsegi pusztákon már jó néhány éve több gémeskútban is láthatunk zöldellő gímpáfrányokat, melyek a kút oldalát benőve, szép kis állományokat alkotnak. Túlélik a legnagyobb szárazságokat és kibírják a fagyokat is, mivel a kutakban a hőmérséklet nem változik olyan jelentősen, mint a föld felszínén.
Forrás: Körös-Maros Nemzeti Park
