Gasztromajálist rendeztek Mezőberényben

2025. május 2. 09:23 | Osgyán Ágnes

Különleges majálist szerveztek a Mezőberényben, ahol a gasztronómiai élmények kerültek a középpontba. A Városi Liget programjai között a főzőverseny mellett színpadi produkciók is helyet kaptak.

A mezőberényi Városi Ligetben a gasztronómiájé volt a főszerep május elsején. A parkos területen többen bográcsoztak, a résztvevők között akadtak olyanok is, akik népviseletbe öltözve készítették az ételt.

– Őzpörköltetet készítünk, amit áfonyalekvárral és répával teszünk igazán különlegessé. Továbbá természetesen nem spóroltuk ki a hagymát sem, hogy egy sűrű szaftot kapjunk – osztotta meg Ulrich Rudolf, aki barátaival vett részt a programon. Hozzátette: a versenyre nem neveztek, mivel a főzés célja csupán az volt, hogy együtt legyenek.

Galéria

További programok »

Itthon

Megtört a jég: idegenben is győzött a Békéscsaba 1912 Előre

A BVSC-Zugló együtteséhez látogatott a Békéscsaba 1912 Előre csapata a labdarúgó NB II 19. fordulójában vasárnap. A mérkőzés egyetlen gólját a 72. percben Daru Bence szerezte, aki ezzel első találatát ünnepelhette a lila-fehérek színeiben. A siker kettős örömet jelentett: a csapat először tudott idegenben győzni ebben a szezonban, és Daru Bence is betalált, így végül 1–0-s győzelemmel ért véget a mérkőzés.
2026. február 22. 17:19
FEL