Gálaműsorral ünnepel a Balassi Táncegyüttes

2022. november 12. 17:29 | Szabó Judit

Fennállásának 75. évfordulóját ünnepli a Balassi Táncegyüttes. Ez alkalomból, a Békéscsabai Jókai Színházban ünnepi gálaműsorral tisztelegnek az elmúlt 75 év előtt. A műsorban jelen vannak az egykori, jelenlegi és a jövő nemzedék táncosai is.

Szombaton délután három órától és este hét órától is a közönség elét tárták műsorukat. A színpadon száznegyvennégy táncos kapott szerepet. A műsor a "Képeskönyv" címet kapta, és arról szólt 12 képben, ami az elmúlt 75 évben történt. A művészeti igazgató elmondta, hogy mindössze két óra alatt elkelt az összes jegy mindkét előadásra. 

– Remekül érzem magam. Délelőtt főpróba volt, szerencsére zökkenőmentesen. A Dűvő zenekar muzsikál nekünk, fantasztikus érzés. Ezt a tizenkét képet mindenki megcsodálhatja ma – fogalmazott Mlinár Pál.

Már 1947 előtt az Ipari Tanonciskolában alakult egy cserkészcsapat, de miután ezt megszüntették, választaniuk kellett egy nevet a tanoncoknak, akik a táncot folytatták. Így esett a választás a Balassira.  Az együttesnek 1948-ban volt az első fellépése Békéscsabán a Kossuth téren, a '48-as forradalom és szabadságharc századik évfordulóján. Akkoriban 40-50 társulat volt a városban, de időközben azok megszűntek, a Balassu viszont ma is talpon van.  

Fotó: behir.hu

A 75 évet összefoglaló gálaműsorban minden tánc előtt egy rövid vetítés látható, ahol egykori tagok beszélnek az táncegyüttesről. A műsorban a Balassi Táncegyüttes mellett közreműködik a a Viharsarok Táncszínház, az Őszülő Halánték táncosai, a Hétpróbás Néptánciskola, valamint az egykori táncosok.

A műsor szerkesztette és rendezte: Mlinár Péter

Galéria

További programok »

FEL