Gál Ferenc Egyetem: Közel hatvan végzős vehette át a diplomáját pénteken

2022. június 24. 18:00 | Szabó Judit

Péntek délután ünnepélyes keretek között vehették át a Gál Ferenc Egyetem Gazdasági Karának végzős tanulói a diplomáikat. Az ünnepség Te Deum hálaadó szentmisével vette kezdetét a békéscsabai Páduai Szent Antal Társ-székesegyházban, ezt követően a végzősök egyesével vették át okleveleiket.

A gálán hagyományosan a végzős hallgatók szalagkötéssel búcsúznak el a kartól. A Gál Ferenc Gazdasági Kar hallgatói képviseletében Rezván Rebeka és Fekete Dávid kötötték fel a kari zászlóra az emlékszalagot. A végzősöket először Szigeti Antal esperes indította útjuknak. 

– Tisztelt végzős, diplomás hallgatók! Hittel valljuk, hogy minden Isten ajándéka. Ő adja az értelmet, a képességet, a talentumokat, de azokkal nekünk kell okosan gazdálkodnunk. Hiszem, hogy tudásban mindenki gyarapodott aki most itt van, és remélem, hogy hitben és erényekben is többek lettünk – fogalmazott az esperes.

A pandémia időszaka alatt a felsőoktatásban nem tartottak diplomaátadókat, ezért az egyetem lehetővé tette korábbi hallgatóknak is, hogy átvehessék diplomájukat.

Fotó: behir.hu

– Úgy gondolom, hogy nekünk is nagy élmény, nagy öröm látni a befektetett munka gyümölcsét. Látszott a mosolygós arcokon a boldogság és a megkönnyebbülés, hogy ma átvehették diplomájukat – emelte ki Árpási Zoltán, dékán.

A végzett hallgatók hitet tettek arról, hogy mindazt, amit a felolvasott esküszöveg magában foglal, hűségesen megtartják. Ezután a végzős hallgatóknak Árpási Zoltán dékán és Nyári Csaba dékánhelyettes átadták a pénzügy-számvitel, gazdálkodási és menedzment valamint műszaki menedzser szakos diplomákat. A város polgármestere beszédében úgy fogalmazott, hogy kellenek a szakemberek. 

– Szükség van diplomás szakemberekre, kiművelt emberfőkre, és Békéscsabának is szüksége van az önök által megszerzett tudásra. A jövő biztató Békéscsabán is – fogalmazott Szarvas Péter.

Az ünnepség végén a végzős hallgatók sapka feldobásával örvendeztek a diplomájuknak.

További programok »

FEL