Fúvószenekari találkozóval folytatódott a BÉTAZEN

2023. június 25. 09:50 | behir.hu

Június 18-a és július 2-a között negyvenhetedik alkalommal rendezik meg a Békés-tarhosi Zenei Napokat, ismertebb nevén a BÉTAZEN-t Békésen.

A Békés-tarhosi Zenei Napok Magyarország egyik legnagyobb múltra visszatekintő komolyzenei fesztiválja. Az 1976 óta megrendezett esemény gyökerei 1946-ra nyúlnak vissza, Gulyás György ugyanis akkor indította el a Tarhosi Énekiskolát, amely először alkalmazta Kodály zenepedagógiai módszerét. Az egykori énekiskola 2007-ben megkapta a Magyar Örökség Díjat, 2016-ban pedig bekerült a Magyar Értéktárba.

Az ide programfolyamban szombaton a X. Fúvószenekari Találkozó következett, a békési Gödör Rendezvénytéren. A találkozó házigazdája ezúttal is a Bagoly László karnagy által dirigált Békés Városi Ifjúsági Fúvószenekar volt, mellettük két másik zenekar szórakoztatta a közönséget. Békéscsabáról érkezett a Domokos Balázs karnagy által dirigált Körösparti Junior Fúvószenekar, valamint rendszeresen visszatérő zenekarként ott volt a Vágó János karnagy irányításával játszó Hódmezővásárhelyi Koncertfúvós Zenekar.

A BÉTAZEN vasárnap 15 órától a XVIII. Békés-tarhosi Kórustalálkozóval folytatódik a békési református templomban.

 

Galéria

További programok »

FEL