A terhelt férfi a vádbeli időszakban két közúti áruszállítással foglalkozó gazdasági társaságot irányított, egy Magyarországon bejegyzett, budapesti székhelyű kft.-t és egy Szlovákiában bejegyzett, sturovói székhelyű céget.
A férfi 2016 szeptemberében az interneten hirdetést adott fel, amelyben nemzetközi viszonylatban fuvarozókat keresett. A hirdetés révén került kapcsolatba egy debreceni székhelyű, közúti fuvarozással foglalkozó cég képviselőjével, akivel szolgáltatási szerződést kötött. Ennek értelmében a debreceni cég, mint vállalkozó fuvarozási és szállítmányozási szolgáltatást nyújt a terhelt magyar cégének, mint vállalkozónak írásbeli fuvarmegbízás alapján.
A megállapodás szerint a debreceni cég teljesítette a terhelt által megrendelt szolgáltatásokat közel hat hónapon keresztül, azonban 2017. március elejétől kezdődően a számlák kiegyenlítése, a banki átutalások elmaradoztak. Bár a terhelt a tartozását ekkor elismerte és fizetési szándékáról biztosította szerződő partnerét, valójában már nem állt szándékában a tartozás és a további fuvarmegbízások maradéktalan teljesítése, fizetési szándéka csak színlelt volt, mellyel jogtalan haszonszerzési szándékkal tévedésbe ejtette a sértett cég képviselőjét.
Annak érdekében, hogy a fizetési szándéka és képessége tekintetében továbbra is tévedésben tartsa a sértetti képviselőt, azt ajánlotta a számára, hogy a továbbiakban a debreceni cég a szintén általa irányított szlovák gazdasági társasággal folytassa az üzleti kapcsolatot, mivel ez kedvezőbb az adózás szempontjából. Így is történt, azonban ezen fuvarmegbízások kifizetése sem történt meg.
A terhelt az általa irányított két cég részére teljesített fuvarmegbízások ellenértéke kifizetésének elmulasztásával összesen több mint 60 000 000 forint kárt okozott a debreceni cég részére, amely nem térült meg. A terhelt hasonló módon csapott be és károsított meg egy áruszállítással foglakozó kiskunmajsai egyéni vállalkozót 9 300 000 Ft, valamint egy bugyi kft.-t 12 350 000 Ft kárt okozva a részükre. A terhelt ezen felül üzleti tevékenysége során felhalmozódott tartozásai rendezésére, magyar cége működésének helyreállítása érdekében több alkalommal kért kölcsön készpénzt egyik ismerősétől, olyan időpontban is, amikor a kölcsön visszafizetésére reális lehetősége már nem volt, azaz a visszafizetés hamis ígéretével tévedésben tartotta a sértettet és közel 27 000 000 Ft kárt okozott ezen magánszemély részére.
A járási ügyészség mértékes indítványt is tartalmazó vádiratában arra tett indítványt, hogy a bíróság a férfit beismerése esetén is végrehajtandó börtönbüntetésre ítélje, tiltsa el a közügyek gyakorlásától, kötelezze őt a sértettek részére okozott kár megtérítésére és a nyomozás során felmerült, 2.200.000.-Ft-ot meghaladó bűnügyi költség megfizetésére.
Forrás: Békés Vármegyei Főügyészség