Futva toboroznak

2016. április 20. 05:32 | Laczkó Viktória

A futásnak három célja is van. Az első világháború századik évfordulója alkalmából tisztelegnek az emlékek előtt, a hadiárváknak adományokat gyűjtenek és a sporton keresztül szólítják meg a fiatalokat. 

Budapestről indult útra az első Toborzó Országfutás, amit a Magyar Honvédség Hadkiegészítő és Központi Nyilvántartó Parancsnoksága szervezett. A Békés megyei szakaszon több mint száz résztvevőre számítanak.

Lipták József őrnagy elmondta Békés megye területére Füzesgyarmatnál lép be a debreceni futó április 21-én. Másnap érkezik Békéscsabára. A futáshoz a dobozi út mellett, az Alföldvíz Regionlási Viziközmű-szolgáltató Zrt. parkolójában lehet csatlakozni 22-én 15 órától.

Kiss Tibor alpolgármester elmondta örültek az önkormányzatnál honvédség megkeresésének. Úgy gondolja, hogy érdemes a kezdeményezéshez csatlakozni, hiszen nem csak a futásról szól a program, hanem a hagyományok őrzésértől, felelevenítéséről. A rendkívüli eseményen a futók az első világháborús emlékhelyeket is felkeresik és megkoszorúzzák.  

A hadiárvák megsegítésére siettek a békéscsabaiak is: a röplabdás lányok a bajnoki mérkőzésen használt dedikált labdát, a Békéscsabai Atlétikai Klub Márton Anita olimpikon dedikált mezét ajánlotta fel. 

A futáson összesen 2016 kilométert tesznek meg és 207 településre látogatnak el. 

FEL