Ha már találkoztunk, beszéltünk a hazai foci szárnyalásáról is; és ha már találkoztunk, elmesélte, hogy miért lett óvodapedagógus. A mesterséges stadionzajról alig.
Krisztiánnak már egészen kiscipős korában megvolt az a jószokása, hogy ami elgurult előtte, azt a jobb lábfejével megpöccintette, így teljesen egyértelmű volt, hogy az Előre ovifocijába fog járni. Majd az általános sulis éveket a sporttagozatos Padrach Lajosban töltötte (ma Erzsébethelyi Általános Iskola), ehhez azonban minden reggel át kellett buszoznia a városon – a Nagyváradi utcából a Madách utcába. De megérte. Azt követően pedig végigjárta az Előre „szamárlétráját”.
Az NB I-ben először 1997. november 1-jén lépett pályára, még pedig a Győr ellen. A sors iróniája, hogy a zöld-fehérek közt jónéhány ex-csabai focizott: Csató Sándor, Fodor Tibor, Mracskó Mihály, Szarvas János.
(Megjegyzés: én egyszer játszottam egy olyan gombfocival, amelyben Csató Sanyi Csató Sanyi ellen küzdött. Ugyanis az egyik az Előrét, míg a másik az ETO-t erősítette – és mégis ugyanarról az emberről van szó. Mert a gombfociban bármi megtörténhet.)
Abban az időben épp Baji Tomi és Belvon Attila voltak a csabai csapatkapitányok, és Pásztor Józsi az edző, illetve Marik László a pályaedző.
Egy nagyot ugorva, Krisztián a 2005-2006-os szezont Finnországban töltötte, majdan 2007-ben már az orosházi OMTK-t erősítette, amely akkoriban az NB II-ben brillírozott, és Belvon volt az edzője. Akkor a Nyíregyháza és a Ferencváros mögött a harmadikak lettek. Az egyik alkalommal 1-1-et pengettek a Fradival, mégpedig úgy, hogy még a kilencvenvalahányadik percben vezetett a békési klub.
2013-ban Szabadkígyósra igazolt, és a következő év júniusára már a megye I-es tabella vezetői lettek. Miközben a 2010-es évek elején már óvodapedagógusként tevékenykedett a békéscsabai Zöldoviban.
Kérdésemre, hogy honnan ez a nagyszerű ötlet, hogy ebbe az irányba kanyarodott, hiszen ha a sportolók a pedagógia irányába indulnak, általában tesi tanárok lesznek, elmondja, 30 felé már tisztában volt azzal, hogy egyre inkább a civil élet felé kell kacsingatnia, így a szarvasi tanítóképzőre jelentkezett. A diploma előtti évben azonban, az óvodában pedagógiai asszisztensként tevékenykedett, majd végzőskét szakot váltot, mert nagyon megtetszett neki, hogy játék útján készítik fel a gyerekeket az iskolára.
Ezáltal pedagógusnak és edzőnek vallja magát. Az óvoda mellett az U8-asokat trenírozza, ahol többek között Dani (Öcsi) kisfia is játszik. Fruzsina leánya pedig az U14-es régiós válogatott oszloposa, a Gyulai Amazonok csapatában. Megjegyzi, egyre nagyobb teret hódít a női foci. Hozzáteszem, nem szabad lebecsülni az erő sötét oldalát.
A következő kérdésemre, hogy mi lehet annak a titka, hogy az utóbbi időben így megemberesedett a hazai válogatott? Elmondja, „mint ahogy a 2016-os Eb-sikerkovács, Dárdai, úgy most Rossi is mert nagyot álmodni. Abszolút a saját szempontjából alakította ki a stábját, a játékoskeretet, és meg tudja győzni a futballistáit, hogy tudnak nyerni. Szerencsére a forgatókönyv is úgy alakult: az utolsó két Nemzetek Ligája-meccs sikere egyértelműen az izlandi fordításnak köszönhető. A játékosok olyan lelkiállapotba kerültek, hogy a csapatból bárki a pályára léphet.”
Zavarná a játékost, ha hallaná a mesterséges stadionzajt, miközben nincs is közönség? - teszem fel az elmenő kérdésemet. „A játékos a mérkőzés közben kizárja a külvilágot – válaszolja –, csak a meccs elején és a végén tudatosul benne, hogy ott van vagy tizen’ezer néző. Szinte csak a kezdősípot és a lefújást hallja. A zártkapus küzdelmeket megszokni nem lehet, de sajnos el kell fogadni.”
