Fülöp Attila: a kormány idén is segíti a fogyatékossággal élőket

2023. január 13. 12:03 | behir.hu

A Belügyminisztérium gondoskodáspolitikáért felelős államtitkára a közösségi oldalán tette közzé az adatokat.

Fülöp Attila bejegyzésében közölte, 2023-ban a minimálbérhez kötődően 232 ezer forint lesz a gyermekek otthongondozási díja. Hozzátette, idén is 57 milliárd forintot biztosítanak azoknak az akkreditált cégeknek, amelyek nagy számban foglalkoztatnak megváltozott munkaképességű embereket.

A nyugdíjak és nyugdíjszerű ellátások mértéke 2023. január 1-jétől 15 százalékkal emelkedik, ami a szociális ellátások közül az időskorúak járadékát érinti. A nyugdíjemelés mértékével megegyezően, 2023. január 1-jétől 15 százalékkal emelkedik a rokkantsági járadék, a fogyatékossági támogatás és a vakok személyi járadékának összege - ismertette az államtitkár, aki közölte azt is: az ápolási díj alapösszege az elfogadott költségvetési törvény szerint 45 665 forintra nő, így tovább emelkedik az emelt és a kiemelt ápolási díj összege.

Forrás: MTI

További programok »

Itthon

Helytállás a hidegben – teszik a dolgukat a védekezésben részt vevő szervezetek

Az összehangolt, terv- és szakszerű védekezésnek, a védekezésben résztvevő valamennyi hivatásos szerv és civil szervezet áldozatos munkájának, illetve a Békés vármegyei lakosság fegyelmezettségének, egymásra figyelésének köszönhetően eddig eredményesen vettük fel a küzdelmet a téli rendkívüli időjárás kihívásaival szemben – hangzott el a Békés Vármegyei Területi Védelmi Bizottság részleges koordinációs értekezletén, vasárnap.
2026. január 11. 15:17
FEL