Friss víz a szomjazóknak – Három helyen is tűzcsapból folyik a nedű Békéscsabán

2025. június 26. 13:28 | Bimbó Lajos

A tartós hőségre felkészülve idén is tűzcsapokat alakítottak át ivókutakká a belvárosban. Békéscsaba önkormányzata és az Alföldvíz Zrt. összefogásának köszönhetően három helyszínen, a Trianon emlékműnél, az Andrássy gimnázium és a Békéscsabai Jókai Színház előtt tölthetik meg kulacsaikat azok, akik szomjasak. Erről Szarvas Péter polgármester és Diós Zsolt kommunikációs főmunkatárs tartott sajtótájékoztatót.

Szarvas Péter elmondta, az idei nyárra is azt jósolják a szakemberek, hogy hosszan elhúzódó kánikulára kell felkészülni. Ilyenkor arra is felhívják a figyelmet, hogy nagyon fontos a folyamatos folyadék utánpótlás a rosszullétek elkerülése érdekében.

Emiatt a város és a vízszolgáltató együttműködésének köszönhetően három helyszínen, az Andrássy gimnázium előtt, a Trianon emlékműnél és a Békéscsabai Jókai Színház előtt, az Alföldvíz Zrt. szakembereinek segítségével tűzcsapokat alakítottak át ivókutakká. A városvezetés azonban nem csak ezzel óvja a lakosságot, a párakapuk és vízosztás mellett számos kifolyó is várja a felfrissülni vágyó embereket.

– A város különböző területein, minden városrészben összesen kétszázhuszonhat hagyományos ivókútból lehet egészséges, finom, hűvös, 19-20 fokos ivóvizet vételezni. Azért hangsúlyozzuk ezt az Alföldvíz Zrt.-vel együtt – amely céggel jó a város együttműködése –, mert a mögöttünk hagyott jó néhány nap is azt mutatja, hogy bőven harminc fok feletti csúcshőmérsékletekre kell számolnunk, kevés csapadékos, hűvös napra – ismertette Szarvas Péter.

A városvezető hangsúlyozta, ilyenkor is figyeljünk a tudatosságra, amennyiben eldobható műanyag palackban isszuk a frissítőt, azokat ne dobjuk el, hanem váltsuk vissza vagy helyezzük a szelektív tárolókba.

 

 

Diós Zsolt hangsúlyozta, az Alföldvíz Zrt., ahogy tavaly, idén is örömmel csatlakozott a kezdeményezéshez.

– A legtöbb ember már elég tudatos ahhoz, hogy úgy induljon el a hőségben otthonról, hogy visz magával egy kulacsot, palackot amelybe vizet tud magának önteni az útra. Ezek a kutak arra szolgálnak, hogy ha menet közben felmelegszik vagy elfogy a folyadék, akkor finom, friss, ásványi anyagokban gazdag nedűvel tudja megtölteni ismét a palackját – emelte ki Diós Zsolt.

A vízszolgáltató kommunikációs főmunkatársa aláhúzta, a Békéscsabán és a vármegyében élőknek nem kell aggódniuk a nyári vízhiány miatt, a szolgáltató megfelelően felkészült a hőségre, akár a tartalék kutak elindításával is fenn tudja tartani a vízszolgáltatást.

 

 

A tűzcsapokból átalakított ivókutak szeptemberig szolgálják a felüdülést, de amennyiben szükséges és a hőség időszaka eltolódik, tovább is állnak majd a szomjazók rendelkezésére.

 

Galéria

További programok »

Önkormányzati hírek

FEL