Fotelből nézhető a gyulai Almásy-kastély tárlatvezetése

2020. március 20. 16:09 | Szilágyi Viktória

Online tárlatvezetést indít a gyulai Almásy-kastély. A 2018-ban Európa TOP 40 múzeuma közé került kiállítóhely a kezdeményezéssel a #maradjotthon akcióhoz csatlakozik.

A Gyulai Almásy-kastély Látogatóközpont munkatársai rövid videóban buzdítanak a koronavírus elleni hatékony védekezés miatti otthonmaradásra. Üzenetükben felhívják a figyelmet a kiállítóhely honlapján szereplő virtuális túrára, amelyben önállóan barangolhatnak a kastély tereiben, illetve arra az online tárlatvezetésre, amelyet Szilágyi Sándor történész, az Almásy-kastély munkatársa közreműködésével rögzítettek.

A gyulai Almásy-kastély különlegességét egyfelől az adja, hogy a 19. századi főúri épület személyzetének mindennapjaival is megismertet az arisztokrácia szokásai mellett, hazánkban egyedülálló azonban abban is, hogy legnagyobb számban digitális eszközök segítségével teszi ezt – tájékoztatott Fábián Tamás, a látogatóközpontot is működtető Erkel Ferenc Kulturális Központ és Múzeum Nonprofit Kft. kommunikációs vezetője. Hozzátette: ezen eszközök a személyes látogatás alkalmával adják a kastély szlogenjében is szereplő élményt, kalandot és felfedezést, így ezekről csak szóban tesz említést kollégája, de a következő időszakban ezen eszközök tartalmait is folyamatosan megosztják majd. Bár a tárlatvezetés így rövidebb a helyszíni másfél-két órásnál, kiváló képet ad a kastély egykori életéről, miközben izgalmas történeteket is mesél az épület és az azt tulajdonlott családok történetéről.

Számos múzeum tette ingyenesen elérhetővé ezekben a napokban gyűjteménye digitalizált anyagát. Mi ebben a formában próbálunk mindenkit az otthon maradásban segíteni; hisszük, hogy kezdeményezésünkkel hozzájárulhatunk a kényszerű bezártság tartalmas eltöltésére – mondta a kommunikációs vezető.

Tájékoztatása szerint az Erkel Ferenc Kulturális Központ és Múzeum Nonprofit Kft. működtetésében lévő más intézmények esetében is csatlakoznak a #maradjotthon kezdeményezéshez. A kastélyéhoz hasonló online tárlatvezetés indul a gyulai vár esetében is, miként a vár virtuális bejárására is van mód. Mindkét kiállítóhely esetében Facebook oldalukról (kastély: https://www.facebook.com/GyulaiAlmasykastely/, vár: https://www.facebook.com/gyulaivarofficial/) érhető el a stream. A szintén a nonprofit kft. üzemeltetésében lévő gyulai Erkel Ferenc Művelődési Központ Facebook oldalán pedig minőségi művészeti, ismeretterjesztő, szórakoztató, közgyűjteményi online tartalmakat ajánlanak; letölthető e-könyveket, hangoskönyveket, színházi és opera előadások stream-jeit, kiállítóhelyek digitális tartalmait.

Korábban beszámoltunk arról, hogy a gyulai Harruckern-Wenckheim-Almásy-kastély szinte napra pontosan négy éve, 2016. március 18-án nyílt meg látogatóközpontként. A nyitása óta több mint 300 ezer látogatóval bíró kiállítóhely hazánk harmadik leglátogatottabb kastélya. Nemzetközi színtéren is eredményes; 2018-ban jelöltként részt vett Varsóban az Év Európai Múzeuma Díj (European Museum of The Year 2018.) gáláján, ahol a legjobb 40 európai múzeum között ez az intézmény is helyt kapott. Tavaly pedig Bécsben elnyerte a Heritage Hotels of Europe, az Európai Kastélyszállodák és Történelmi Épületek Szövetségének elismerését, Élmény és Örökség kategóriában (Experience & Heritage Award 2019.).

További programok »

Gyula

FEL