Formálódik a gyulai amerikaifutball-csapat

2020. június 9. 09:29 | behir.hu

Amerikaifutball-csapatot alakít a fürdővárosban Mészáros György és Bimbó Lajos. A leendő alakulatnak már a neve, jelképe és klubszínei is megvannak.

A két gyulai sportoló elérkezettnek látja az időt arra, hogy egyesületi formában hódolhassanak közös szenvedélyüknek - írja a gyulaihirlap.hu.

Mészáros György elmondta, hogy az együttes neve Viharsarki Vitézek lett és már a klub színeit is meghatározták. Hozzátette: az ország több csapatával is tartják a kapcsolatot, hamarosan pedig edzéslátogatásra is sor kerül. A Gyulasport NKft.-nek köszönhetően a pálya kiválasztása és az edzések helyszíne is megoldódni látszik. A csapat magját az egykori békéscsabai játékosok fogják adni, ám nem szeretnének a Békéscsabai Raptors replikái lenni. Az egész megyéből várják a sportág iránt lelkesedő jelentkezőket, az sem baj, ha még soha sem játszották ezt a játékot.

Bimbó Lajos kifejtette, az egyesület alapítása és a tagok toborzása is folyamatban van. Az elmúlt időszakban már tartottak egy kisebb megbeszélést, ahol kiderült, hogy kik azok, akik a leendő csapat gerincét alkothatják. Hangsúlyozta, a gyulai csapat közösségi oldalának elkészültéig a +36-30/9526-355-ös vagy a +36-30/6420-725-ös telefonszámon várják a jelentkezéseket.

További programok »

FEL