Toborzás: A Viharsarki Vitézek célja, hogy önálló csapattá váljanak – galériával

2021. június 20. 11:29 | Hidvégi Dávid

A gyulai székhelyű Viharsarki Vitézek a Jászberény Wolverines csapatával összefogva a magyar amerikai-futball bajnokság harmadosztályában, azaz a divízió 2-ben indulhatott. Az egyesület célja, hogy önálló csapatként képviselje a ligában a várost és Békés megyét, ehhez azonban bővebb játékoskeretre van szüksége.

A Viharsarki Vitézek a második amerikai foci-csapat a megyében. A Békéscsaba Raptors 2007-ben indult és hosszú évekig lehetőséget adott a sportág iránt érdeklődőknek. Most egyedül Gyulán próbálhatják ki magukat a sportág szerelmesei, amely hazánkban is egyre nagyobb népszerűségnek örvend köszönhetően az NFL közvetítéseknek de még korántsem olyan elterjedt, mint az európai futball. A Gyulaváriban tréningező együttes szombat délután nyílt edzést tartott toborzás céljából, ahol elsősorban a draftban látható gyakorlatokat hajtották végre a játékosok. Az együttes szeretné feltölteni a játékoskeretét vagy ahogyan a sportágban hívják rosterét, hiszen az amerikai futballhoz nagy létszámra van szükség.

– Még képlékeny a következő szezon, hiszen nem tudjuk, hogy megtudjuk-e oldani az önállóként való szereplést. Az idei szezonban a Wolverines csapatával indultunk, akinek nagyon köszönjük a lehetőséget. Nincs kizárva, hogy jövőre is velük indulunk, de ez teljes mértékben a létszámtól függ. Az lenne a célunk, hogy a saját nevünkön, a saját városunkban, Viharsarki Vitézekként tudjunk benevezni a divízió 2-es bajnokságba. Ezért küzdünk, hajtunk és ezért toborzunk. Ez a távlati célunk – emelte ki Mészáros György elnök.

 

 

A csapat heti három edzéssel készül a Gyulavári Sporttelepen, ebből kettő hétköznap, egy pedig hétvégén van. Az előző bajnokságban a futballistáik 90 százaléka először lépett pályára tétmeccsen. Az együttes játékosedzője úgy fogalmazott: mindenki a maximumot hozta ki saját magából, mindenki pozitívan állt a dolgokhoz és megtalálta saját magát a pályán, így mindent összevetve kellemesen csalódott a játékosaiban.

– Az enyhítések után az iskolaszünetben próbálunk minél több embert bevonzani. A sportunk alapja a toborzás, mivel annyira még nem népszerű Magyarországon. Próbálunk minél több nyílt edzést és jó programot szervezni. Bárki beállhat és kipróbálhatja magát, ha eljön egy edzésünkre. Most a bajnokság végén alapozó edzéseket tartunk, az állóképességet és koordinációt fejlesztjük – hangsúlyozta Balatoni Róbert.

 

Galéria

További programok »

FEL